Egy éven át jártam egy akvarellfestő tanfolyamra, ahol szépen, lassan eljutottunk a kockákból álló kompozíciótól az esőtől áztatott városképig  A fejlődésünket csak az összes kép együttes megtekintése tudná igazából visszaadni, hiszen mindenki más-más szintről indult, és a cél is „csak” annyi volt, hogy önmagunkhoz képest fejlődjünk, és megtaláljuk, megerősítsük saját stílusunkat. Az év végi kiállításon azonban az összes képünk el sem fért volna, így csak 2-3, vizsgaképnek készült alkotásunk kerül ki a falra.

Amikor meghallottuk, mekkora méretű képekről van szó (félimperiál az 56×38 cm), úgy tűnt, ez lesz a legnehezebb próba. A képek azonban szép sorjában elkészültek, ékesszólóan bizonyítva, hogy valóban mindannyiunkban kikristályosodott egy saját kifejezési mód – színek, technikák, ábrázolásmód. Akár elégedetten hátra is dőlhettünk volna, de még hátra volt a keretezés.

A profi (ámde eléggé zsebbe nyúlós) megoldás természetesen a képkeretező műhely lett volna. De miért ne próbáljam ki magam ebben a műfajban is, nem igaz?

Első lépés a megfelelő képkeret megtalálása volt. Na, ez nem túl bonyolult. Egyszerű, kerettel ellátott vagy kapcsos képkereteket szinte minden lakberendezési áruház kínál. A választék akár interneten is felmérhető, persze a végső döntés úgyis a megfelelő boltban, szemtől szembe történik – ahol maga a festmény természetesen nincs ott, legfeljebb a fotója, tehát megvan a bizonytalansági faktor, hogy tényleg illik-e a keret színe a képhez. És ezután jön az izgalmasabb rész, tömegközlekedni három darab 50×70-es kerettel, átszállással. Első pont kipipálva.

A következő feladat a megfelelő paszpartu vagy, annak hiányában, dekorkarton kiválasztása. Az ember otthon, a festmény felett eltöprengve, színmintákat illesztgetve, hosszas megfontolás után kiválasztja a megfelelő színt és árnyalatot – azután elmegy a szakboltba, és szembesül a valósággal, ahol már festmény nélkül, az eredeti színminta segítségével próbál egy alternatív megoldást választani. Az persze már csak otthon derül ki, hogy ez mennyire volt sikeres. (Megjegyzés: dekorkarton is 50×70-es, és a feltekerés közben is előfordulhat, hogy gyűrődik, tehát inkább laposan, rajzlap tartóban szállítandó – csak ne fújjon közben a szél, mert elvitorlázol vele a világ végére.)

És maga a keretezés még csak ezután jön. Ehhez kell egy nagy asztal, arra egy nagy hullámkarton, amin vágni lehet (nekem szerencsém volt, mert az egyik keret csomagolóanyaga pont megfelelt erre a célra). Vonalzó (minél hosszabb, annál jobb), egy fémlap, amely mellett vágni lehet (ideális esetben ez a kettő egy és ugyanaz, ebben az esetben fémvonalzó néven fut 😀 ), ceruza, sniccer.

A dekorkarton közepéből egy akkora részt kell kivágni, hogy a teljes kép látható legyen, de a karton átfedésben maradjon a kép széleivel. Ez logikusan hangzik, mégis előfordul, még hivatásos keretezővel is, hogy a tényleges papírméretre vágják ki a paszpartu nyílását. A kivágás sniccerrel a legegyszerűbb – mármint ha az ember már jól tud bánni ezzel az eszközzel. Ha nem nyomtam rá elég erősen, vagy nem sikerült pontosan a sarokig (vagy csupán 1 mm-rel tovább) vágni, akkor jöhetett az utólagos korrigálás.

Amikor elkészült a paszpartu, lehetett összeilleszteni a képet. Először a hátlap, arra a festmény, rá a paszpartu. Gondosan eligazgattam a képet, hogy megfelelően helyezkedjen el a kivágatban, ráhelyeztem a műanyag előlapot, és még az asztalon fektetve összekapcsoztam az egészet. Majd diadalmasan felemeltem, hogy a megfelelő állásban gyönyörködjem benne… és a kép azonmód elcsúszott a paszpartu mögött. Kezdhettem az egészet előröl.

Szétszedtem ismét a keretet, és vékony kétoldalas ragasztóval hozzáragasztottam a paszpartut a festményhez. Jó trükk, hogy az ember csak félig húzza le a ragasztó felső védőcsíkját, majd 90°-ban meghajlítva a kép közepe felé hajtja. Így amikor a papírkeretet ráillesztjük a festményre, az nem ragad tüstént oda, lehet igazítani, beállítani. Amikor megvan a megfelelő pozíció, szépen rásimítjuk a paszpartut a képre, és csak ekkor húzkodjuk le a védőcsíkokat, a kinyúló farkincánál fogva.

Kép fixálva, keretbe helyezve. Az előző lépések még kétszer megismételve. Jöhet a jól megérdemelt pihenés, és a házi képtárban való gyönyörködés.

(És másnap egy újabb izgalmas buszút, amíg a képeket a helyszínre szállítottam, úgy hogy minden pillanatban égszakadás és zivatar fenyegetett. De a szerencse lánya vagyok. Ezt is megúsztam szárazon.)

A kiállításunk szervezési átfedések miatt mindössze négy napig lesz majd látható, június 4-től 7-ig, a Rátkai Klubban. Ha kedved van, ugorj be, és nézd meg, mit alkottunk.

forrás: IWS Aquarelle Academy Graduation Exhibition Year 2017-18

Orsi (blogger)

 

Ha tetszett, oszd meg Te is!