Ajándékozz kreatívan – 60 év, 60 emlék

Természetesen minden évben megünnepeljük a születésnapokat. Akad belőle bőven a családban, ezért az utóbbi években sokszor már összevont köszöntéseket tartunk. De amikor kerek évfordulókról van szó, az azért egészen más. Egy 30-40-50-60 évesnek már igazán kijár egy kis extra ünneplés. Divatba jött a családban, hogy valami, az évforduló számához kötődő tevékenységgel tesszük emlékezetessé a napot. Például tájfutó unokaöcsém 30 km-t

által|2018-09-27T10:04:01+02:002018, szeptember 30.|

KHCS interjú sorozat 3. – Hargittai Krisztina

1. Mesélj egy kicsit magadról. Hargittai Krisztinának hívnak, három gyerekes anyuka vagyok. Már gyermekkoromban is imádtam rajzolni, de soha nem éreztem magam elég tehetségesnek ahhoz, hogy hivatásszerűen foglalkozzak a művészetekkel, így teljesen más irányba indultam el. Tanár lettem, fordító, idegenvezető, szereztem az egyik papírt a másik után, mindenféle munkát kipróbáltam, de valahogy mindig visszajutottam oda, hogy az alkotásban lelem igazán

által|2018-09-30T19:33:37+02:002018, szeptember 30.|

I.KHCS kreatív tábor beszámoló

Volt már olyan érzésed, hogy nagyon vártál valamit, ami borzasztóan távolinak tűnt az elején, de mégis gyorsan eljött és egy szempillantás alatt véget is ért? Mi pont így éreztünk a várva-várt táborral kapcsolatban. Mint azt tudjátok, idén szeptember 14-21. között került megrendezésre az első általunk szervezett kreatív tábor Ghizzanoban (Peccioli, Toszkána, Olaszország). Ezzel a kis képes beszámolóval szeretnénk  közelebb hozni

által|2018-10-02T08:13:38+02:002018, szeptember 24.|

MailArt – azaz kézzel festett képeslapok

Véget ért a budapesti MailArt kiállítás, amelyre korábban már felhívtuk a figyelmeteket. Remélem, többeknek volt ideje és módja rá, hogy ellátogasson, és megnézze a 290 darabból álló válogatott gyűjteményt. Ahogy a megnyitón is elhangzott, sajnálatos módon mára szinte teljesen elhalt az a szokás, hogy utazásainkról, születés- vagy névnapokra, esetleg csak úgy, kedvtelésből, képeslapot küldjünk egymásnak. (Ahogy most belegondolok

által|2018-09-23T15:47:50+02:002018, szeptember 23.|

Ajándékozz kreatívan – Nagy dobozban kis ajándék

Persze, persze, tudom, hogy az ajándékozásnál nem az ajándék értéke a lényeg. De azért ki ne szeretne egy hatalmas ajándékos dobozt kapni, amiről kibontás előtt jól eső izgalommal lehet találgatni, hogy mi is lehet benne. Forrás: www.kapcopackaging.com_500x285 Amikor a bátyám, a 70-es évek elején udvarolt a későbbi feleségének, még életben voltak különböző illemszabályok, például, hogy „egy hölgy nem

által|2018-09-27T10:05:28+02:002018, szeptember 16.|

Mire jó a hőlégfúvó?

Azt szokták mondani, hogy a nők bármit bármire képesek használni. Ugyanez igaz a kreatív emberekre is. Egy-egy, a környezetünkben található eszközben vagy tárgyban rengeteg kihasználatlan lehetőség rejtőzik. Nézzük, például, mit tud egy egyszerű hőlégfúvó. Összegyűjtöttem néhány ötletet innen-onnan, bár, bevallom, nem próbáltam ki mindegyiket. Felújításhoz, szereléshez: Régi festék eltávolítása – biztonságosabb, mint a kemény vegyszerek, és a környezetre gyakorolt hatása

által|2018-09-10T14:46:08+02:002018, szeptember 9.|

Légy kreatív magánhangzókkal

Tavaly nyáron, amikor pár napig együtt nyaraltunk a nővéremmel, kitaláltuk, hogy Judit nevű unokatestvérünk júliusban esedékes születésnapjára egy igazán egyedi ajándékot készítünk; olyan köszöntést állítunk össze számára, amelynek magánhangzói megegyeznek a nevében találhatókkal. Egyszerűbben fogalmazva, csupa U és I betűből álló szóból próbáltunk értelmes szöveget kreálni. Légy kreatív magánhangzókkal! (forrás: pixabay.com) Remek szórakozás volt! Első lépésként egyszerűen csak

által|2018-09-27T10:07:28+02:002018, szeptember 2.|
Go to Top