A lakásom be- és átrendezésén dolgozom éppen. Lassú folyamat, az alapvető bútordarabok elhelyezése után a további finomítások már apró lépésekben haladnak, ahogy az időm és az ötleteléseim diktálják.
Tegnap épp a fürdőszobában rendezkedtem, és a szemem egy post-it cédulára esett, amin a “Kész vagyok a változásra” felirat állt. Szeretem ezt a mondatot, azért is ragasztottam a tükörre, hogy szem előtt legyen, és mivel kiállta az idők próbáját, és még mindig nem vesztette érvényét, gondoltam, szebb köntösbe öltöztetem.
Az inspiráló gondolat kézzel fogható megjelenítését három, egyre növekvő csigaház demonstrálja, és hirtelen beugrott, hogy a legjobb az lesz, ha a szavakat is ők hordozzák.
Nézegettem, hova is kerüljön a felirat. Ha így állítom fel őket, bőven van hely a szövegnek, viszont elveszik a csigaház jelleg.
Így sokkal jobban tetszik, viszont akkor hátulra kerül a szöveg.
Ebből született aztán a kompromisszumos megoldás. Ha már hátul van a szöveg, hát legyen majd a tükörben olvasható.
Megkerestem a megfelelő betűtípust, majd egy párszor elgyakoroltam a leírását egy darab papíron (gondosan ellenőrizve, hogy minden betűt (főleg az s-t és z-t) megfelelően kanyarítok-e 😊 ).
Épp a napokban vettem egy üveg folyékony akvarellfestéket, színben is harmonizált, gondoltam ez lesz a legalkalmasabb a feliratozáshoz.
Persze, ahogy lenni szokott, a gyakorlati élet is szót kért, és így menet közbeni módosításra volt szükség. Kiderült ugyanis, hogy a barna tinta egyrészt túl halvány ehhez a felülethez, másrészt – ami nagyobb baj – szétfutott a csigaház rücskös felületén, így szinte teljesen olvashatatlanná tette a szöveget. Szerencsére, akvarellfesték lévén, csap alatt könnyű szerrel le tudtam mosni, és előkaptam a B-verziót, az univerzális alkoholos filcet. Íme, a végeredmény.
Az élet mindig tartogat új dolgokat, újabb fordulatokat számunkra. Hát én, ahogy a képen is látható, állok elébe!
Neked mi a kedvenc inspiráló gondolatod?
Orsi (blogger)
Hagyj üzenetet