Persze, persze, tudom, hogy az ajándékozásnál nem az ajándék értéke a lényeg. De azért ki ne szeretne egy hatalmas ajándékos dobozt kapni, amiről kibontás előtt jól eső izgalommal lehet találgatni, hogy mi is lehet benne.
Forrás: www.kapcopackaging.com_500x285
Amikor a bátyám, a 70-es évek elején udvarolt a későbbi feleségének, még életben voltak különböző illemszabályok, például, hogy „egy hölgy nem fogadhat el nagy értékű ajándékot egy úrtól, aki még nem nyilatkozta ki komoly szándékait.” (Ugye, milyen finom megfogalmazás? És milyen bölcs élettapasztalatok rejlenek mögötte?) De persze a szerelmes ifjak, már akkoriban is szerették volna jelezni érzelmeik mélységét az érintett hölgynek, és hát mi lenne mélyebb vallomás, mint egy jól megválasztott, és még jobban csomagolt (!) ajándék.
Így került a jövendőbeli sógornőm születésnapján az ajtajuk elé egy termetes doboz, amiben eredetileg hűtőszekrény tartózkodott. Miután kifutó fiú közel s távol nem mutatkozott, a család bevonszolta a csomagot az előszobába, és elkezdték bontogatni. A nagy dobozból egy kicsit kisebb került elő, abból egy még kisebb. Aztán díszes csomagolópapírba burkolva egy újabb doboz, és megint egy újabb. Kisebb háztartási gép doboza, cipősdoboz, kekszes majd csokoládés doboz, és végül egy egészen pici kis dobozka, amibe több doboz már tényleg nem fért, helyette egy szitakötőt ábrázoló bross került elő belőle.
(Mellette egy kis cédula: „Boldog születésnapot! Utóirat: A kis dobozt kérem vissza.” (A nővérem adta kölcsön, fejvesztés terhe mellett)
A csinosan átkötött kisdobozban nem késett a frappáns választ. „Ezennel visszaszolgáltattam. A szalagot kérem vissza!”
Nem tudom, hogy a bross megvan-e még, de a történet a családi mesetár örök része maradt. És persze azóta is születtek hasonló nagy-dobozban-kis-ajándékok.
Orsi (blogger)
Hagyj üzenetet