Postaláda készítése Jézuskának a címe a soron következő blogbejegyzésünknek, melyet kiegészítenénk azzal hogy: Postaláda készítése Jézuskának, Mikulásruhába öltöztetve. 🙂

karton újrahasznosítás

Linda, a mai vendég bloggerünk elárulta, hogy az unokáinak készítette az óvodába, hogy ebbe gyűjtsék a Jézuskának „írt”, rajzolt kívánságaikat. Remek ötlet, a gyerekek biztosan imádni fogják! 

Vegyél elő egy karton dobozt, jelöld be rajta a bedobónyílást, ezt és a kivágást is célszerű lapos állapotában végezni.

 

Ezután ragaszd össze a dobozt és mérd be, hogy nagyjából hova kerül majd a boríték és az öv. Készítsd el az övet színes kartonokból. Vágj arany színű papírból egy négyzetet, benne két ablakkal és egy fekete széles csíkot, majd bújtasd bele az övcsatba az övet.
Ezután csomagold be a dobozt, ha csúszós a papírod akkor vértezd fel magad türelemmel és homloktörölgető kendővel.
karton újrahasznosítás

A maradék csomagolópapíron végeztem egy próbát, hogy hogyan viszonyul a technocol ragasztóhoz. Nekem jól! Ragaszd fel az előzőleg kemény kartonból kivágott övet és csatot, majd a borítékot.

Végül kezd el keresni a tavaly, kitudja hová elpakolt tömőanyagodat. Ha megvan, akkor hurrá! Ha nincs, mint nekem, akkor bonts szét egy díszpárnát (az unokákért mindent!) és vedd ki belőle a tömítőanyagot, amit kétoldalú ragasztóval, mint egy havas hatást imitálva ragaszd a láda tetejére és a levélnyílásra. Ha ez kész, akkor meg tetszés szerint díszítheted a postaládát csillagokkal, hópelyhekkel vagy amit odaillőnek ítélsz meg.
karton újrahasznosítás
 
Fenyves Linda, vendég blogger