Amikor elolvastam a KHCS 2018-as jótékonysági felhívását, már elég szűk volt a határidő. Saját magunk által készített játék? Hmm. Mivel a listám, úgy december közepén, eléggé hosszú volt, gondoltam, “csalok” egy kicsit, és egy régebben elkészült teatasak memoryt ajánlok fel, ami annak idején is már ajándékozás céljából készült, és azóta is a gazdájára vár.

Sajnos, eltelt már néhány év mióta elkészült, sőt közben már egy költözésen is túl vagyok, így aztán nem sikerült a nyomára bukkannom (kíváncsi vagyok, honnan fog majd egyszer előkerülni 😀 ). De akkor már bennem volt az elhatározás, hogy igenis, én is hozzájárulok azoknak az ismeretlen gyerekeknek a karácsonyához, így előkotortam édesanyám egyik régi ötletét, meg négy dekorgumi lapot, és elkészítettem a bohócjátékot.

A négy különböző színű lapot félbevágtam, és mindkét felére felrajzoltam egy bohóc sziluetjét. Az egyik lett az alaptábla, ezen hat részre osztottam a bohócot, és a részeket megszámoztam. A másik lapból kerültek ki a kirakós játék elemei. Ezt a bohócot teljesen megrajzoltam, majd kivágtam, és hat részre daraboltam. Kész is volt a játék!

Kész is a játék!

A mi gyerekeink kb. 4 és 8 éves koruk között játszottak vele nagy lelkesedéssel. Sorban mindenki dobott a kockával, és amit dobott, a bohócnak azt a részét helyezhette a táblára. Persze egy idő után már türelemre is szükség van, amikor nem akar kijönni az a hiányzó egy-két szám. Így nem csak a számokat, de kitartást, mások szerencséjének elismerését és hasonló nemes tulajdonságokat is tanulhattak belőle 😀

Jó szórakozást mindenkinek!

Orsi (blogger)