Ismét tavasz, ismét kreatív hétvége. Három nap féktelen nevetés, lelkizés, ajándékozás, borkóstolás … na, jó azért némi alkotás is. Ilyen egy feltöltő hétvége.
Aki figyelemmel kíséri a blogot, az olvashatott már néhány hasonló bejegyzést. De persze minden alkalom egészen más! (Nekem elhihetitek 😊 )
Az ötlet már ősszel, a búcsúzás pillanatában megfogalmazódott, de a tényleges kivitelezéshez csak február végén kezdtünk hozzá. Ami mindjárt azt is jelentette, hogy a kigondolt vendégház már teljesen foglalt volt.
Szerencsénkre akadt egy remek, alternatív megoldás a hercegkúti „Zemplén” üdülő személyében. Csodálatos környezet, faluvégi elkülönültség, fűthető faházak (április közepén ez sem elhanyagolható szempont), egy hatalmas ebédlő, ahol elterjeszkedhetünk. Ezek voltak az ismert paraméterek.
A valóság pedig még túl is tett rajta, mert a madárcsicsergés, ébredező tavaszi természet és a gyermekkorunkat idéző mérleghinta mellé még remek házigazdát is kaptunk, akinek köszönhetően már az első estét egy pincében töltöttük, bórkóstolással és egy másik vidám kompánia társaságában. Olyan jól sikerült a barátkozás, hogy a kitartóbbak éjfélig ropták a táncot. 😊
Szombaton a kora reggeli szép idő még sétára csalogatott, így ketten egészen a szomszéd faluig elmentünk a kertek alatt, de aztán – szerencsére – beborult az ég, és a nap további részében már végig hol szemerkélt, hol esett. Így aztán nem volt kérdés, hogy alkossunk-e vagy kiránduljunk inkább.
Megvolt a titkos ajándékozás, sőt még több is, mivel egyik távollévő barátnőnk extra meglepetést is előkészített számunkra. Ennek egyik pontja az volt, hogy korlátozott mennyiségű és fajtájú kreatív eszközeinkkel feldíszítsünk egymásnak egy-egy üveg mécsestartót. A kezdeti „halvány-gőzőm-sincs-hogyan-fogjak-hozzá” után remek, fantáziadús alkotások születtek. Igazi semmiből valamit darabok 😊
Közben papírt fontunk, gombmozaikot és farmerrózsákat készítettünk, kavicsot pöttyöztünk, kávékapszulákkal bűvészkedtünk. Elkészült Makk Marcsi sárga bőszoknyája és csinos kis virágcsokra, egy utcanév tábla és még ki tudja, mi minden.
Egyik társnőnk csodálatos, személyre szabott farmertáskákkal ajándékozott meg bennünket, és este ismét pincelátogatásra voltunk hivatalosak.
Vasárnapra aztán már nem sok minden maradt. Az utolsó vonások az elkészült alkotásokon, fényképezés keresztül-kasul – alkotókat és alkotásokat, helyszínt és vendéglátókat -, aztán már indultunk is hazafelé.
Arra azért még szakítottunk időt, hogy a világörökség pincesoron barangoljunk egy keveset. Ki tudja, mikor járunk megint erre.
Ki tudja? Hát mi! Mert már most elhatároztuk, hogy ide minél elébb visszajövünk! 😊
Orsi (blogger)
Hagyj üzenetet