Alig egy hete volt a születésnapom, ami eszembe juttatott egy korábbi ünnepet. Mindjárt elő is kotortam a két évvel ezelőtt kapott évfordulós összeállításomat, egy vaskos füzetet, benne 60 utazást, 60 rejtvénybe rejtve.
Aki ismer, tudja, hogy életemben jelentős szerep jut az utazásnak. Nagyon szeretek új helyekre elmenni – vagy régieket viszontlátni. Lehet az út távoli, vagy csak ide a szomszéd kerületbe. Hiszen mindenhol akad felfedezni való, és az ember lánya mindenhonnan egy csomó remek élménnyel gazdagabban érkezik haza.
A nővérem ezekre az utazásokra és élményekre alapozta remek kis ajándékát. Bár igazából testvéri összefogásban készült, mert a karikatúrák benne a bátyám fantáziáját és keze munkáját dicsérik.
60 utazás pár napostól, több hetesig, itthon és külföldön, Európában és a világ néhány más szép pontján. De nem fényképeket kaptam, hanem újságokból kivágott képek, feliratok, kérdések és rajzok segítségével felelevenített emlékeket, amelyekből aztán nekem kellett kitalálni, melyik összeállítás melyik utazásomra is vonatkozik.
Az ilyen nagyobb lélegzetvételű, átfogó ajándékok persze nem készülnek el egy nap alatt. Hosszas kutatómunka, ötletelés, szervezés, rendezgetés áll mögötte. Éppen ez benne a szép. Nem csak kapni nagy élmény, de adni is, sőt, megkockáztatom, hogy aki készíti, még jobban szórakozik közben, mint aki aztán megkapja.
A rejtvényfejtésnek külön ízt adott, hogy egyrészt 60 (na jó, legyen csak 54) évnyi utazásaira kellett visszaemlékeznem, másrészt pedig az egész tulajdonképpen a nővérem emlékei alapján készült. Azokat a részleteket emelte ki, amelyekre ő emlékezett a közös útjainkról – s ilyenkor látszik, hogy gyakran mennyire eltérőek a fókuszpontok -, vagy azokat, amelyekre csak az én meséléseim alapján emlékezhetett, hol jól, hol kevésbé pontosan. Bizony, időbe tellett, mire a végére értem a 60 éves utazásnak, és sok nevetés, magyarázás, emlékezés és újraemlékezés közben mind a 60 utazás (nagyjából) a helyére került.
Az albumból néhány oldalt itt nézhettek meg:
Hasonló gyűjteményt bármilyen témában lehet készíteni. Ennél személyesebb ajándék már igazán nem létezik. Ugyanúgy benne van az, aki adja és aki kapja. És micsoda remek szórakozás az elkészítése! Mindenkinek csak ajánlani tudom. (Hasonló ötletről írtam egy korábbi bejegyzésemben is, azt itt olvashatjátok.)
Orsi (blogger)
Hagyj üzenetet