Már biztosan tudjátok rólam, hogy szeretek képeslapokat készíteni. Élvezem a téma kiválasztását, a kinézet megtervezését, a rávalók összeválogatását, papírok, színek illesztgetését. És mindig jól esik arra gondolni, milyen arcot vág a címzett, amikor a reklámanyagok és a számlák között teljesen váratlanul egy személyre szóló képeslap is előbukkan.

Cicabarátoknak

kép 1 / 1

A fiam már évek óta Kínában él, és a kínai feleségével együtt oda vannak a macskákért (még inkább a helyes kiscicákért). Úgy általában, Kínában mindenki szereti a macskákat, a kisállat kereskedésekben mindig sok van belőlük, mert némelyik kereskedő magához veszi az utcán szerencsétlenkedő kiscicák egy részét is, és általában még pénzt sem kér érte, ha valaki el akarja vinni magával. Egy fajta menhelyként is működnek.

Azt egyébként nem tudom, hogy mennyire jellemző, hogy a kínaiak otthon, a lakásban macskát tartanak – érdekes, erről még sosem beszélgettünk a menyemmel -, de a parkok, utcák bokros részei, hátsóudvarok tele vannak kóbor macskákkal, amelyek jobbára közadakozásból élnek.

Persze, én a nagyvárosokról beszélek. Azt nem tudom, falun, vagy Belső-Kínában mi a helyzet. Emlékszem viszont, hogy egyszer hosszan követtem egy idősebb hölgyet, aki végigjárta a parkot (parkokból rengeteg van Shanghaiban), a bokrok alól előhúzott egy-egy tányért, feltöltötte macskatáppal, és visszatette a helyére. Általában a cicák is már ott settenkedtek, és várták a friss eleséget. Még vizet is töltött nekik a nála lévő palackból, mint ahogy nálunk a gondos gazda eteti a jószágot. Hasonló jelenetet többször is láttam.

A lakóparkban, ahol a fiamék élnek, szintén vannak kóbor macskák. Némelyik ugyan csak félkóbor, mert valamelyik földszinti, teraszos lakáshoz tartozik – vagy egyszerűen csak önhatalmúlag beköltözött az ottani bútorok alá – és onnan jár felfedezőútra, de a legtöbbjük csak egy-egy bokor alján éldegél. Nem is olyan rosszul. Van valami babona is, hogy a macskával érdemes kedvesen bánni, ha valaki nem szeretné, hogy valami baj érje. Nem tudom, ez ivódott-e bele az ottaniak gondolataiba, vagy egyszerűen csak kedvelik az ilyen fajta állatokat, de néha már annyi kaját kapnak, hogy még a konzervből frissen felszolgált csemegére és csak fanyalogva néznek 😀

Ez a fajta kollektív “macskatartás” mindenesetre nagyon praktikus azoknak, akik nem sokat vannak otthon, esetleg gyakran elutaznak hosszabb időre – vagy egyszerűen csak bérlakásban nem tudnak saját macskát tartáni. Minden újabb alommal ismét kezdődik az ismerkedés, a magukhoz édesgetés, a névadás, a barátkozás … A módszer bevált, és jól működik. (Kérem, az elkötelezett macskabarátok ne kövezzenek meg ezért a megjegyzésemért! 😀 )

És hogy jön ez az egész macskás sztori a képeslapokhoz? Hát csak úgy, hogy kedvem támadt meglepetés képeslapot készíteni a fiataloknak. “Bármi-nap” alkalmából, főleg, mert úgy sem tudom kiszámolni, mennyi idő alatt ér oda a posta.

Tervezési fázis

kép 1 / 4

És ha már képeslap, hát ezúttal legyen egy macskás. Nem szoktam nagyon túlragozni a dolgokat, ez is elég egyszerű, pont azért is tetszik nekem annyira. Először egy sima papíron megterveztem a cicákat, aztán kartonból kivágtam, felragasztottam, megrajzoltam – már csak néhány sort írok bele, és mehet is a postára 😊

Orsi (blogger)