Amikor a Kreatív Hobbik Csoportban feltettük a kérdést, még nem is gondoltam, hogy ennek a kérdésnek legalább kétféle értelmezése lehet. Mert ugye, ott van a kreativitás, mint szemléletmód, de ott van, mint tevékenység is. A válaszaitokban mindkét jelentésre érkeztek meghatározások.

Összességében úgy tűnik, hogy a kreativitást leginkább az alábbi jelzőkkel fogalmazhatjuk meg: szabadság/kikapcsolódás, újrahasznosítás, flow/relaxáció/énidő, önkifejezés/egyediség, újszerű látásmód, alkotás/megvalósítás, önmegvalósítás, lelki/szellemi felfrissülés, energia/feltöltődés, megoldás az élet kihívásaira.

Több mint 250 válasz érkezett. Köszönjük nektek itt is, hogy billentyűt ragadtatok, és megosztották velünk a gondolataitokat. Akit az összes válasz érdekel, az alábbi linken mindent elolvashatja. Mi, helyhiány (és a blogolásnak a hosszúságra vonatkozó íratlan szabályai) miatt itt csak néhány jellemző, szívmelengető, elgondolkoztató véleményt osztunk meg. Íme:

Meglátni a lehetőségeket. Megalkotni a kezeinkkel, ami az agyunkban összeáll. A kreatív elme nem másol, hanem újat teremt. (D. Enikő)

Adrenalin. Az izgalom, hogy egy darab rongyból, egy régi bútorból vagy egy ív kartonból mit tudunk kihozni, és mekkora sikere lesz  (N. M. Ildike)

Szerintem egy alapvetően kreatív ember tökéletesen kifordítva látja a világot és ez a legszebb benne (T. K. Ildikó)

Minden, amit a saját két kezemmel készítek a saját fantáziám alapján. Felszabadít, energiát ad, jó a lelkemnek… (N. K. Ilona)

 Megvalósítani a megvalósíthatatlant, kitalálni valamit, amit egy másik dolog ihletett. Betölteni azt az űrt, ami addig bennünk tátongott az adott témában. A lényeg, hogy legyen egyedi, ne egy koppintás, amit valaki valahol már megcsinált, mert az hobbi, de nem kreativitás. 🙂 (K. Bernadett)

Alkotni valamit, ami nagy örömöt okoz. Meglátni a lehetőséget valamiben, életet lehelni az élettelenbe. (R. K. Panni)

Amikor a fantáziám szüleménye fizikai alakot ölt.  (Z. Diána)

Mást látni a tárgyakban, a világban, s megalkotni, felszínre hozni azt a mást. (S. Bettina)

Amikor nem feltétlen új születik, de újszerű. Valami régiből, egyedi, mások által talán fel sem fogható módon. (D. Adrienn)

A kreativitás az agy jógája. (B. N. Katalin)

Életenergiát, feltöltődést, kikapcsolódást….  (B. Piroska)

A fantáziám kézzel fogható formába öntése, egy alkotáson keresztül!  (K. Imre)

Áldás és átok, örök mozgás, soha meg nem nyugvás. Más látásmód, öntörvényűség, kényszer. Meglátni mindenben a lehetőséget, hogy valami más, valami új legyen belőle. Korlátok nélkül. (D. Gyöngyi )

… nekem személy szerint maga az Élet. Mindig alkotni, mindenben a lehetőségeket, titkokat meglátni, folyton új „szerelmeken” kattogni. Kellene erre egy szebb, magyarosabb szó. Szívbőlszó…. (K. K. Zsuzsanna)

Önmagunk sajátos megvalósítása  (Zs. Liliáne)

A szabadsàg művèszete. (V. Krisztina)

A kreativitás az a képesség, hogy a fejünkben megszülető ötletet, a végtelen lehetőség közül bölcsen kiválasztva az egyet, megvalósítjuk. (K. Nikolett)

Számomra kihívás, hogy el tudom-e készíteni, amit az unokáim és én kigondoltunk. (M. Lászlóné)

Hatartalan fantazia! (P. Ildiko)

A kreativitás számomra az Élvezet, a Boldogság. Addig senki sem tud felbosszantani, amíg dolgozom valamin. (L. Virág)

Örömszerzés másoknak, kikapcsolódás nekem. (B. Katalin)

Felszabadultságot, önmagamhoz való visszatérést. Hogy ugyanúgy megoldhatunk mindent a hétköznapokban találékonyan, ahogyan alkotás közben formáljuk percről percre a műveinket; tehát az élethez való rugalmas hozzáállást. (Sz-P. Olga)

Nekem a kreativitás túlélés. Boldogság a szürke hétköznapokban, segít kikapcsolódni és ellazulni. Mikor belekezdek valamibe, minden lehetséges és mindent szabad. 🙂  (Cs. Éva)

Egy jó barátom fogalmazta meg egyszer így: kreativitás az, mikor valaki meglátja a lehetőséget.  (D. Kata)

Kreatívitás? A palackból kiszabadult szellem! Egyszerre okoz örömet és gyötrődést… Nálam ez a kettőség jellemzi. (D. Zoltánné)

A kreativitás az élet sója. Bárhol, bármikor átlendíthet, felüdíthet, gyönyörködtet. A magánéletben, melóban, gyerkőcnevelésben… A kreativitás megvéd a szürke hétköznapoktól. (S. Csőrike)

Külföldön élek, távol a családomtól, és kevés igazi barát vesz körül. A kreativitás segít át a néha feltörő honvagyon. A kreativitás mentőöv is egyben. (Z. Krisztina)

Túlemelkedés a hétköznap szabályain és formáin. Engedélyezett, szermentes boldog bódulat! (J. Andrea)

Egyszerű: mindenből mindent csinálni.  Ha semmiből nem csinálnánk semmit, akkor nem lenne semmi, csak semmi. A semmi meg egy olyan valami, ami azért van mert nincs. (Janesz P. A.)

Egyediség, relax, „énidő” 🙂 Pici gyerek mellett 2 ecsethúzás is kikapcsolódás  😉 (H. Ágnes)

Számomra a kreativitás a lélek szabadon szárnyalása. Mintha kilépnék a mindennapok rohanásából, megszűnik az idő, szabad vagyok, és ha elkap az ihlet, a fantáziám szárnyakat ad. És én imádok repülni! 🙂 (H. Andrea)

Alkotni/készíteni valami egyedit, újat, sajátot 🙂 Függetlenül attól, hogy mennyire profi vagy nem profi valaki. Egy óvodás rajza és egy művész festménye is lehet kreatív, ha a saját elképzelését, érzését adja át. (H. Mária)

Saját ötlet, saját kéz,
Saját munka, ami szép!
(B. Gyöngyi)

Kihívás, hogy megtaláljam a legeslegjobb megoldást az adott szituációban… (K. Ági)

Minden ami az elképzelésünkben megszületik, és a kezünk által valósággá válik….minden amiben benne vagyunk 100 százalékig….minden új dolog, amit ki tudunk hozni egy helyzetből, szituációból, tárgyból – valami újat, valami mást, és mégis EGYEDIT, ami a MIÉNK…..  (K. S. Katalin)

Kreativitàs = mentàlis  pihenés… ès jó agy torna (F. Zsuzsanna)

Szerintem a kreativitás az, amikor van bátorságod úgy csinálni (készíteni) dolgokat, ahogyan előtted még nem csinálta senki. (R. Judit)

Ihlet megvalósítása anyagokból (L. V. Ágnes)

A kreativitás az élet folytatása számomra. Mentőöv, mely visszarántott a poklok bugyrából. Egy olyan betegségből, mely mozgásképtelenné tett fiatalon. Az RA-s betegek tudják, mi az, amikor nem tudod még a nevedet sem leírni. Nos festészettel kezdtem és gyöngyszövéssel folytattam. Szándékosan ugyan, kínlódva. papírfonás, barátság karkötők készítése és végül a rajz. Kézzel varrott TILDA_BABÁK. Ilyenkor, ha készítek valamit, minden baj és fájdalom felejtős! Csak a végeredmény milyensége lebeg a szemem elött. Most már megfordult a világ! (D. Marion)

Természetes szükségletet az önkifejezésre, s nem csak az „alkotásokban”. (B. K. M. Ágota)

Nekem azt, hogy nincsenek határok, nincs lehetetlen! (Sz. N. Enikő)

2015 március. Elindult egy borzalmas eseménylánc, ami pokollá tette az én és a családom életét. Több műtét és hosszú lábadozás során csak az alkotás volt, ami megnyugtatott. Hiszem, hogyha nem tudtam volna alkotni, ma nem lennék egészséges, boldog ember. (P. Thimes)

Hívő emberként úgy fogalmaznék, hogy amikor Isten az embert a saját képére megteremtette, felruházta a saját képességeivel. Ilyen képesség a kreativitás, ami az önkifejezés szabadsága, az alkotni vágyás kiteljesedése. (H. A. Marika)

Olyan önmegvalósítási folyamat, amely során felszabadul a lélek, a szellem, és egy értékes produktum kel életre. Remek emberi tulajdonság! (M. P. Andrea)

Mindenkinek további kreatív életszemléletet és eredményes kreatív alkotást kívánunk!

Orsi (blogger)