Amikor a képeit nézegetem, egyszerre meghökkentenek és elvarázsolnak. Mesék, falusi gyerekkorok, Móra Ferenc novellák idéződnek fel bennem. Sajátos stílusával és ecsetkezelésével minden képe egy-egy történetet sejtet. Ismerkedjünk meg Juhász Attilával.
Kérlek mesélj magadról egy kicsit.
1985-ben születtem Budapesten. Szakmám szerint közlekedésgépész vagyok, a festészetet autodidakta módon tanultam, tanulom. 2014-ben kezdtem el ismerkedni az olajfestészettel, az első kiállításom 2015-ben volt. Szeretem az élénk színeket, lendületes formákat, kedvenc témám a magyar vidék, egyfajta sajátos ábrázolása.
Milyen út vezetett el a festészetig, és azon belül ehhez a sajátos stílushoz?
Hobbiként indult és elsősorban saját magam szórakoztatására festettem. Sokat nézegettem anno Fassel Ferenc munkáit, ami tovább ösztönzött. Maga a technika valóban elég különleges, de nem egyedi. A képek nagyrésze a Szász Endre féle visszatörléses technikával készül. Ez a stílus elég megosztó, de az emberek többségének tetszik. Egy kis mesevilág, kicsit modern, kicsit maradi, kicsit szürreális, kicsit nem…
Mi inspirálja a megszülető képeket? A Te fejedben is kész történetek vannak egyes képek mögött, vagy hangulatokat próbálsz megörökíteni?
Mindig előre elgondolom, mit szeretnék festeni. Szerencsére, ebben a galériák nem nagyon korlátoznak. Aztán, hogy azt a hangulatot mennyire sikerül átadni, az már sok dologtól függ. A képek sosincsenek felvázolva, esetleg papírra készítek skicceket előtte. Így megmarad a szabadság, nem kell semmilyen vonalat követnem. Ez nagyon fontos nekem, így szabadon lehet módosítani menet közben is.
Feltűnően széles ecsetvonásokkal dolgozol. Mesélnél valamit a festési technikádról? Milyen anyagokat és eszközöket használsz?
Sok mindet használok az ecseteken kívül is. Különböző festőkéseket, kártyákat, rongyokat, radírt stb. Az ecsetek közül a laposecset az, amit nagyon szeretek. Erről az un. visszatörléses technikákról nem sok videó kering az interneten. Ezért rengeteget kell kísérletezni, ami sok időt vesz el.
Nem rég jelent meg Szávai Attila novellagyűjteménye, amelynek a címlapján a Te festményed szerepel. Gratulálunk a felkéréshez. Szoktál máskor is könyvillusztrációkat készíteni?
Köszönöm! Szávai Attilával már nem ez volt az első közös munkánk. Külön könyvillusztrációkat nem készítek, az rengeteg időt venne el. Attila szereti a képeimet és úgy gondolta ez a festmény pont passzolna a novellájához. Így hoztuk össze a borítóképet.
Van más kreatív hobbid is? Mivel töltöd a szabadidődet?
Jelenleg három nagy galériával dolgozom, így, ha van szabadidőm, akkor leginkább sportolok. Szeretek emberek között lenni, ahol érhetnek impulzusok. Fontos, hogy az ember ne forduljon be, mert az meglátszik a képein is.
Mesélj egy kicsit a terveidről.
Rövidtávú terveim között szerepel külföld. Egy kicsit nyugatra elindulni, másokkal is megismertetni a képeimet.
Köszönöm a riportot, és további sikeres alkotást kívánok.
Orsi (blogger)
Hagyj üzenetet