Tegye fel a kezét, aki még nem kezdett hozzá az ajándékok csomagolásához! Az enyém mindenesetre fent van, ezért ez a rövid kis blogbejegyzés is az ilyen notórius késlekedőknek segít egy kicsit, mint jómagam.

Mutatok háromféle ajándék kísérő névkártyát, amiből az első tényleg villámgyorsan elkészül, de a másik kettő sem ördöngösség, és a gyerekeket is be lehet vonni a készítésbe (nekik úgysem kell se csomagolni, se takarítani, se sütni-főzni, még jó is ha éppen nincsenek láb alatt 😀 )

  1. Cikkcakkos, mintavágó ollóval

Fogunk bármilyen, kissé merevebb papírt (én névjegykartont használtam), és mintavágó ollóval négyszögeket, háromszögeket vágunk belőle.

Akinek nincs otthon mintavágó ollója, az egyszerűen csak vágja hullámosra a szélét egy sima ollóval. Nem kell szabályosnak Lennie, minél szabálytalanabb, annál rusztikusabb.

Egy lyuk, amin átfűzzük a szalagot, és már készen is van.

  1. Nyomdázás sütikiszúróval

Rajzpapírból kivágjuk a névjegykártyákat (lehet, mind egyforma, de ha kedvünk tartja, akár szabálytalanabb formákat is vághatunk).

Egy lapos tálkában kevés vízben feloldunk vízfestéket. Érdemes tömény oldatot készíteni, hogy élénkebb legyen a nyomat színe. Belemártjuk a karácsonyi sütikiszúrót, majd rányomjuk a papírra. Ha száraz papírra nyomjuk, élesebb mintát kapunk. Ha előtte enyhén megnedvesítjük a papírt, a vízfesték szétfut a nedves felületen, és elmosódottabb lesz a minta.

Használhatunk enyhén felhígított akrilfestéket is.

  1. Névjegykártya mintalyukasztóval

A formára vágott névjegykártyákba mintalyukasztóval különféle karácsonyi mintákat vághatunk. Ha kevés az időnk, akkor már így is mutatós ajándékkísérőt kapunk (persze, szükség lesz még a szalag részére is egy kis lyuknak). De ha az időnk engedi, érdemes a kivágott darabokat egy másik színű kártyára felragasztani, így még különlegesebb lesz az összhatás.

Ennyi. Nálam ezek a kártyák már készen állnak, mert amikor nekiállok, mindig többet készítek, mint amennyire szükségem van, és gondosan elteszem őket a következő évre … amikor új ötletem támad, és abból készítek túl sokat. 😀 Úgyhogy idén egyet sem csináltam, hanem inkább elővettem az eddigi gyűjteményemet.

Most viszont szaladok mákossüteményt sütni! A csomagolásra még van két napom 😊

Mindenkinek békés, szeretettel teli karácsonyt kívánok az egész KHCS-csapat nevében!

Orsi (blogger)