Aki kreatív, az bárhol talál ötleteket és inspirációt, akár online a hobby oldalakon, akár az utcán járva, kirakatokat vagy óvodai ablakokat nézegetve. Olykor egy utcai járókelő érdekes kiegészítője kezdi megmozgatni a kerekeket az agyunkba, vagy egy fénykép apró, szinte jelentéktelen részlete…

De azok a helyek, ahol vitathatatlanul a legtöbb információt és tudást tudunk összeszedni a legkisebb erőbefektetéssel, a kreatív hobbikkal foglalkozó kiállítások és vásárok.

Valamikor, ugye, Budapesten is volt a PECSA – ami igaziból egy helyszín (volt), de kreatív körökben egyet jelentett kreatív alkotók és kreatív alapanyag- és kellékforgalmazók évente kétszer megrendezett összejövetelével. Mindig óriási volt a látogatottsága … aztán, a PECSA bezárásával, egyik napról a másikra, vége lett. Helyette a Millenáris területen tartottak még pár évig hasonló rendezvényt, de amennyire én tudom, már az is abbamaradt. Jelenlegi ismereteim szerint az egyetlen kreatív közönségnek szóló rendezvény Magyarországon a budaörsi Kreatív Alkotóműhely és Börze, amely 2019-ben immár 9. alkalommal került megrendezésre, az év végén. Ha bárki tud további vásárokról ebben a témában, örömmel veszem az információt, helyre igazítást.

Szerencsére Magyarországon kívül is akadnak azért érdekes rendezvények a témában. Idén is összegyűjtöttem néhány Craft & Hobby Show-t Bécstől Tasmániáig. Ha valakit véletlenül a megfelelő időben a megfelelő helyre vet a sors, hát kukkantson be egy-egy rendezvényre, és akár tudósítást is küldhet róla a többi olvasónak.

De meg is fordíthatjuk a dolgot. Tervezzük a nyári utazásunkat egy kreatív vásár köré. Megértő Apukák ilyenkor kitalálnak egy egész napos közös programot a csemetékkel, hogy Anyuka nyugodt lelkiismerettel vethesse bele magát az élvezetekbe 😀

Kiutazás előtt azonban mindenképpen keressetek rá neten a meglátogatni kívánt rendezvényre. Előfordulhat, hogy közben megváltozott a dátuma, vagy kiderülhet, hogy csak szakmai közönség látogathatja. És persze a kiállítókra és jegyárakra vonatkozó hasznos információkat is szerezhettek. Nagyobb vásároknál szokott olyan is lenni, hogy a vásári belépő a városi közlekedésre is érvényes egy-két napig. Érdemes ennek is utánajárni!

Szóval, kalandra fel! Irány az ötletgyűjtés – és utána persze az alkotás!

Orsi (blogger)