Lassan lecsengőben van a covid járvány. Talán nem is gondoltuk végig, mennyi hétköznapi hős állt helyt ezekben a nehéz időkben. Orvosok, ápolók, szociális munkások, tűzoltók, rendőrök, bolti eladók, árukihordók, postások… és még ki mindenki, aki feszített tempóban és sokkal nagyobb kockázatok közepette dolgozta végig az elmúlt három hónapot, mint a többségünk. Minden elismerést és köszönetet megérdemelnek, itt is, tőlünk is.

Ez a cikk azonban a hétköznapi emberekről szól, azokról, akik nehéz helyzetekben is megőrzik a szépre, jóra való fogékonyság képességét.

A minap a könyvelőmmel beszélgettem, és a vírus miatt kialakult helyzet is szóba került. Persze ő is távmunkában dolgozott, a pénzügyi év legsűrűbb időszakához hozzájött még a két alsós gyerek tanulmányainak levezénylése is.  Mégsem ragadt le a panaszkodásnál. Ahogy mondta, “Eléggé ki vagyunk készülve, ez az időszak nagyon durva volt. De ezt is kibírtuk, és ez nagy tanulság a későbbiekre, ha máskor kevesebbért panaszkodnánk.”

Alapvetően pozitív beállítottságú emberként ki van hegyezve a figyelmem a jó dolgokra, és időről időre tapasztalhattam, hogy van azért jó oldala is ennek a hosszas, kényszerű bezártságnak. Akár az adott helyzetben, akár hosszú távra vonatkozóan. Ahogy egyik ismerős is megemlítette, „nehéz ez a bezártság, de a kutyám imádja, hogy egész nap itthon vagyok vele!”

Szinte mindannyin megtanultunk vagy beépítettünk egy-két (vagy sok) új számítógépes ismeretet az életünkbe. Nem csak a távoktatásba minden előkészület nélkül belecseppent gyerekek, szülők és tanárok, de mindenki más is, aki csoportos beszélgetéseken, online tanfolyamokon, virtuális múzeumlátogatásokon vett részt. Vagy egyszerűen csak online vásárlásra kényszerült, mert nem volt, aki megvegye helyette a napi élelmiszert, vagy elfogyott a festéshez szükséges papír és ultramarinkék. A fiatal nemzedék talán nem is érti, micsoda diadal az egy 80 évesnek, amikor sikerül először végigmennie egy ilyen vásárlási folyamaton! És ez a tudás – meg a sikerélmény nyújtotta bátorítás – hosszú távon is megmarad.

Vagy itt van a kenyérsütés. A „világ egy emberként” állt rá a kenyérsütésre. Eddig is ott volt már a levegőben, voltak lelkes házipékek, kenyérsütő fórumok, kovász kelesztő közösségek, de most a többlet szabadidő vagy a körülmények olyanokat is rábírtak erre a foglalatosságra, akik eddig még nem tették. Nálunk például az unokaöcsém vágott bele, úgy május elején, a kenyérsütésbe, és élvezet nézni, ahogy kísérletezik az újabb technikákkal, ízekkel. Nagyon úgy néz ki, hogy tartósan jelen lesz a konyhánkban a házikenyér.

Bezártak a könyvtárak, hát felfedeztük a saját könyvespolcainkon megbúvó régi kedvenceket és az eddig még kézbe nem vet, csak valahonnan lett könyveket – és rájöttünk, hogy milyen jó könyveink is vannak!

Élesben is beindult az e-recept írás és kiváltás (hirtelen mindenki megtanulta felírni és kiváltani). Jutott idő a kiskertre, kifestettük a konyhát, ami már régen esedékes volt. Rendet raktunk szekrényekben, polcokon, fiókokban – esetleg több éve halmozódó fényképek között.

Mindenki otthon maradt – szülők is, gyerekek is. Egyéb társaság hiányában újra felértékelődött a család. Közös reggelik, ebédek, vacsorák – és sokkal több közös élmény. Társasjátékozás apuval, családi kirándulások, olyasmik, amiket a „hétköznapi” életben gyakran már sokkal nehezebb összeszervezni.

Új fantázia ételköltemények születtek – volt, aki a többlet idejét töltötte ki a konyhaművészete fejlesztésével, mások a korlátozott hozzávalókból alkottak korlátlanul, újfajta kreációkat.

A testmozgás igénye is felélesztette a kreativitásunkat – és a régi szép élményeket. Amikor az egyik heti nagybevásárlás után a 14 kg-os szatyrokkal bandukoltam fel a 9. emeletre, hirtelen bevillant a nepáli túrám, amikor hasonló súlyú hátizsákkal egy 5416 m-es hágóba kapaszkodtunk fel. Alig vártam, hogy felérjek (itt is, ott is 😀 ), és megoszthassam az emléket akkori túratársammal.

Szintén a lépcsőzés hozott össze egy házbeli sportemberrel, aki a folyosón, keresztbe a falba erősített cső segítségével, alakított ki magának házi edzőtermet. Érdekes volt látni, hogy mi mindent lehet csinálni akár egyetlen gumikötél segítségével is.

Kreatív kapcsolattartás – egy házban, de külön lakásban. Mit csinál egy nagymama, ha beüt a covid? Személyesen találkozni nem lehet, mert a nagyszülők idősek, az apa pedig tűzoltó, aki hetente többször is covid gyanús esetekkel foglalkozik. Unokák és nagyszülők tehát nem láthatják egymást úgy, mint eddig. De ott van a kert. Lehet levelezni a fákra kitűzött cédulákkal, beszélgetni az ablakon keresztül, de még az esti mesét sem kell elfelejteni. A gyerekek fogmosás után, pizsamában szépen kiülnek a kertbe egy kisszékre, nagymama pedig az ablakból bábozik nekik. Óriási sikere van. Lehet, hogy ez is megmarad a covid után is?

Bátyámék baráti köre részben az utcájuk lakóiból kerül ki. Ausztráliában, a „világ végén” élnek, elszórva állnak a házak. A távolságtartás azonban – főleg a munkába járókra tekintettel – persze rájuk is vonatkozott. A vasárnap esti rejtvényfejtő estet azonban nem akarták feladni, így ők is kreatív megoldásra kényszerültek. Ahelyett, hogy valakinek a házánál tartották volna, az utcán futottak össze, „spontán”, hogy a 1,5 méteres távolságot megtartva, ki-ki a magával hozott ülőalkalmatosságon, és a saját sörét szopogatva, válaszolják meg a kérdéseket, és élvezzék egymás társaságát. Ahogy megfogalmazta: „Változnak az idők, változnak a megoldások, de nem változnak a barátok!”

Rákaptam, hogy mindenkit megkérdezzek arról, mi pozitívumot hozott számára az elmúlt három hónap. Íme néhány a válaszok közül:

„A karantén miatti pozitív változások terén azt tudom mondani, hogy rájöttem, nem kell minden nap szaladni a boltba – ergo sokkal kevesebb pénzt költöttem el, és mégis mindenünk megvolt!”

„Vidéken élek, a lányom pedig Budapesten, de most, a home office miatt szinte egész idő alatt itthon volt. Nagyon jó volt újra ilyen hosszú időt együtt tölteni.”

„Alig vásároltam, viszont sikerült kiürítenem a fagyasztót. Ja, és benzinre is alig költöttem.”

„Home office mellett sokkal könnyebbek voltak az első hónapok a március közepén született kislányunkkal. Nem kellett munkába indulás miatt korán kelni, így sikerült reggelente egy-egy fél órát bepótolni az éjszakai ébrenlétekből. És sokkal többet tudtam babázni is – meg segíteni a baba és a ház körül.”

„Nagyon jó volt itthon lenni, kettesben, amikor minden bezárt, és sehova sem lehetett menni. És értékelni az együtt töltött időt, anélkül, hogy bármilyen más program elterelné egymásról a figyelmünket.”

„Jobban beleláttam a gyerekek iskolás életébe. A tanár-gyerek kapcsolatba, a tanárok pedagógia rendszerébe, az oktatásba…”

„Többet meditáltam. Na, és gyakoroltam ismét az együttélést a lányommal, meg a kutyával. Tanulságos volt. Jól megvoltunk, de mindketten látjuk, hogy jó döntés volt annak idején a külön költözés.”

„Két hónapig tünetmentes voltam a légzőszervi betegségemben. Nyugalmas körülmények között dolgozhattam, kevesebbet költöttem, 6 óra helyett fél 8-kor keltem. Lengén, kényelmesen öltözködhettem. A férjecském kiszolgált, és kényeztetett.”

„A kijárási korlátozás részben egybe esett az idei Nagyböjttel, amikorra én amúgy is azt terveztem, hogy kicsit nyugodtabb életritmusban élem a napjaim, kevesebb programot szervezek magamnak. És, ugye, ezt elég könnyű volt idén megtennem. Ennek az értékét talán egy darabig magammal tudom vinni. Talán egy darabig könnyebb lesz azt mondani magamnak, hogy kevesebb programmal táblázom be a napjaim.

Mostanában kezdem gyakorolni, hogy este elvileg egy félórával lefekvés előtt már kikapcsolom a számítógépet, és olvasok. Ez, elvileg, nem kötődne a karanténhoz, de talán az előbb említett nyugisabb életritmus segített elkezdeni ezt a rutint.”

„Többet főztem (főzök) és többet erősítek (a kinti edzések helyett). A főzés mondjuk részben biztos vissza fog szorulni, ha megint bejárok az irodába, és ott ebédelek. De kenyeret sütni is elkezdtem. Ez szerintem meg fog maradni, hogy időnként sütök majd kenyeret.”

„Orsi! Ez a kérdés, hogy milyen előnyöket adott a karantén, engem nagyon fejbe vágott. Tudod, először nagyon felháborodtam, mert hogy beszélhetünk előnyökről, mikor ennek CSAK hátránya van. Kellett egy nap, hogy ezen eltűnődjek. Azóta is motoz bennem. Mert tényleg csak a hátránya volt eddig látható számomra. És tudom, hogy inkább pesszimista vagyok, félig üres pohárral. Szóval tudatosan kell ezen változtatnom. A jót meglátni sokkal nehezebb. Az mindig természetes. Az mindig jár. Az mindig magától értetődő. Hát nem! Szóval köszönöm.

Ja és bocs! A legfontosabb előny! Nem kaptuk el a covidot!!!!!”

Érdekelne, Te milyen pozitív dolgot tudsz mesélni az elmúlt időszakkal kapcsolatban. Ha van kedved, írd meg a megjegyzésekben!

Orsi (blogger)