A kézimunka sokak számára mindig is kikapcsolódást jelentő elfoglaltság volt. A hosszú nyári estéken, akár családi vagy baráti beszélgetés közben is járhatnak a kötőtűk. Az itt leírt babacipőkhöz nem kell sok fonal, és biztosan nagy örömet szerzünk vele a környezetünkben élő bármelyik kismamának. Akár több párat is készíthetünk.
Íme, a kötött bébicipő, ahogy Olga nagymamánk készítette. Mert tőle tanultam, s mióta ő már nincs köztünk, én kötök a család minden érkező babájának, valamint barátaim, tanítványaim, rokonaim és ügyfeleim gyermekeinek is.
Öt tűvel kötöm.
Felszedek 32 szemet, egyenletesen elosztom, minden tűre 8-8 kerül. A kiscipő szárát 2 sima-2 fordítottal kötöm.
9. sor: lyuksort készítek a kötőnek. A 2 simát lekötöm, a 2 fordítottat együtt kötöm le, majd egyet ráhajtok. Végig a soron.
10-16. sor: újra 2 sima, 2 fordított.
17. sor: Csak 8 szemmel folytatom tovább, ez lesz a kiscipő orra. Két tűvel kötöm, a többi tű a rajta lévő szemekkel együtt pihen. Színéről nézve 4 sor sima, 4 sor fordított, 4 sor sima, 4 sor fordított.
A következő sort simán kezdem, s nekiállok kialakítani a kiscipő fejét, tehát újra körben kötök. Simán lekötöm a 8 szemet, utána az orr-rész oldalán folytatom, felszedek 8 új szemet (tehát kétsoronként egyet, ez szépen adódik), majd ugyanarra a tűre hozzákötöm a következő, várakozó tű 8 szemét, majd hátul 8 szem, jobb oldalon 8 szem, és ehhez felveszek az orr-rész oldalán 8 szemet. Tehát újra 4 (5) tűvel kötök, szemeloszlás 8-16-8-16.
Következik 4 sor sima, 4 sor fordított teljesen körben, ez lesz a lábrész vastagsága.
Innen már csak sima következik, ez lesz a talprész. 2 sor simával kezdem, fogyasztás nélkül.
A 3. sortól minden tű mindkét végén fogyasztok 1-1 szemet, tehát összesen 8 szemet. Itt aztán mindenki bevetheti egyéni stílusát, a fogyasztás formája különböző lehet (előlről, hátulról stb). Biztos lehet az enyémnél szebben is megoldani.
Így kötöm egészen addig, míg két tűn csak 1-1 szem marad, két tűn még van néhány szem. Ebben a sorban fejezem be a kötést, végig lekötöm a szemeket, így stabilabb lesz az alkotás. A keletkezett “lyukat” saját szálával szépen összevarrom. Az újszülött baba ugyebár nem áll a lábára, tehát nem fogja zavarni a varrás a talpán.
A szálakat eldolgozom, és máris kész, már csak kötő kell hozzá.
Én saját magam szoktam készíteni a kötőt is egyfajta hurkolófonással, de persze minden fonás, sodrás megfelelő lehet. 35 cm elég lesz. Végére két kis bojt kerül, hogy ne csússzon ki.
Ez a fonal melírozott volt, magától adta a mintát, de lehet csíkosra kötni, esetleg szára csíkos, feje egyszínű. De lehet egyszínű az egész, s csak a kötőjéhez, bojtjához használok még egy színt, vagy köthetem egyszínűre és a fejrész fordított (vagy sima) soraihoz használok másik színt. Ettől lesz egyéni.
Aki már igazán belejött a kiscipő kötésbe, készíthet vastag fonallal, vastag tűvel kiscipő tartó óriás kiscipőt is. Vicces és praktikus.
Figyeljük meg, hogy a képen látható ÖSSZES kiscipő a fenti leírás alapján, pontosan ugyanannyi szemmel készült (még az óriás kiscipő is!). Tehát a fonal és a tű vastagsága határozza meg a méretet.
Sok sikert kívánok a kötéshez, és sok boldogságot az aktuális kisbabához!
A következő részben a kiscipőhöz illő bébisapka kötését is bemutatjuk. Egy 100 g-os fonalból bőségesen kijön a teljes garnitúra.
Harrach Ágnes (vendégblogger)
Hagyj üzenetet