Az előző blogbejegyzésben a bébicipő kötését mutattuk be. Most elolvashatjátok a hozzáillő kissapka leírását is, ami a svédeknél bukósisak, „hjälm” néven ismert, és a bébikelengye elengedhetetlen darabja.

Akinek nem okoz problémát a kötés során a fogyasztás és a szaporítás, annak ajánljuk ezt az egyébként rendkívül egyszerű kissapkát, amelynek nagy előnye, hogy remekül védi a pici fülét és homlokát is.

Lustakötéssel kötünk egy bonyolultnak látszó cikkcakk-alakot, amelyből az összevarrás alakítja ki a formás kis sapkát.

Az alábbi ”szabásminta” és mérettáblázat mutatja, hogy hány szemmel kell kezdeni, illetve hány soronként ”fordulunk”, azaz X soron keresztül a színén a sor elején fogyasztunk, a végén szaporítunk egy szemet, majd ”fordulunk”, a sor elején szaporítunk és a végén fogyasztunk. Szebb lesz az eredmény, ha nem a legszélső szemet változtatjuk, hanem mondjuk a harmadik szemet, akkor lesz egy szép díszítősorunk is. Tehát a kötés színén MINDEN sor elején ÉS végén fogyasztunk/szaporítunk, amilyen cikk-cakkban épp vagyunk, a hátoldalt simán lekötjük.

A sapka mérete részben a fonal és a tű vastagságától függ, no meg attól is, mennyire szorosan kötünk. De AMENNYIBEN sikerül 26 szemből 54 sorral kötnünk egy 10×10 cm-es négyzetet (a megszállott kötősök minden új fonalból készítenek egy ilyen mintadarabot), akkor a következő mérettáblázat az érvényes.

Méret50-es56-os62-68-as74-80-as86-os
Kezdés (A)31 szem33353739
B (=D)14 dupla sor16182020
C7 dupla sor891010

Miután elkészült a „lapos” sapkaalap, összevarjuk a megfelelő éleket.

Összevarrás sorrendje:
C+C
D+D
B+B
A+A

Mint már említettem, a méret nagyban függ a fonal vastagságától és attól, hogy szorosan vagy lazábban kötünk. Mindhárom kissapkát ugyanannyi szemmel kezdtem.

Ezután már csak kötőt kell készítenünk hozzá, én ezt is magam szoktam meghurkolni, bármilyen módszer alkalmas rá. 25 cm-es kötő elég lesz.

Íme, a teljes garnitúra. Amíg még nem született meg a várt baba,
pöttyöslabda is megteszi modellnek.

A szükséges fonalmennyiséget nem egyszerű meghatározni. Az előző hétvégén bemutatott kiscipő (egy pár) kb 20 gr, a sapka 22-25 gr. Tehát, elvileg, a garnitúrának ki kellene telnie egy 50 gr-os motringból.

DE! A fonalakat grammban és méterben adják meg. Egyik fonal 50 gr /160 m, ebből kijött egy sapka és egy pár cipő, a másik, például, 50 gr /52 m, ebből sajnos nem Még szerencse, hogy sikerült venni még egy motringot. Érdemes tehát 100 grammal számolni, abból biztos kijön a kissapka és egy pár kiscipő, a maradékokból pedig akár csíkos mintás kissapkát is köthetünk.

Jó kötögetést kívánunk, és sok örömet a babázással!

Harrach Ágnes (vendégblogger)