Nemrég megosztottam már veletek pár kreatív időtöltési ötletet. Most, amikor kinézek az ablakon, éppen ragyogva süt az őszi nap, úgyhogy a legjobb dolog, amit tehetünk, ha valami szabadidős elfoglaltságot keresünk magunknak. De akár akarjuk, akár nem, a borús, őszi, esős napok, vagy egyszerűen csak a hosszú, sötét délutánok megállíthatatlanul közelítenek már.

Jó időtöltés lehet, ha már most elkezdünk a karácsonyi meglepetésekkel foglalkozni, a csendes alkotás közben régi emlékeket is felidézhetünk szeretteinkkel kapcsolatosan, és az ünnep előtti utolsó napok kapkodásaiból is elvehetünk valamennyit. Ilyenkor még arra is van idő, hogy az kitaláljunk valami újfajta, ötletes ajándékkísérőt, vagy elgondolkozzunk azon, hogyan tudjuk környezetbarát módon csomagolni az ajándékainkat.

Aki viszont még nem akar ennyire előreszaladni, annak itt egy újabb ötletlista arra, hogyan is mozgassuk meg az agyunkat az őszi-téli esténként,  egyedül vagy családi, baráti körben.

  1. Vacsoracsata, egy kicsit másképp. Ne egymással “csatázzatok”, hanem a lehetőségekkel. Azaz, a lényeg, hogy előzetes felkészülés nélkül vágjatok bele, és a ház körül éppen fellelhető alapanyagok intuitív felhasználásával alkossatok valami újszerűt.
  2. Írj levelet – valakinek, akivel már hosszabb ideje nem találkoztál, régen nem beszéltél, de valamikor közel álltatok egymáshoz. Meséld el, hogy alakult az életed, idézz fel régi emlékeket… Lássuk, életre tudod-e kelteni újra a régi barátságot!
  3. Fotószerkesztés. Keress egy jó kis app-ot a mobilodra vagy valami programot a neten, és próbáld kitanulni a csínját-bínját. A tanulás amúgy is az egyik legkreatívabb tevékenység, főleg, ha nem feladatként, hanem hobbiként, kihívásként tekintesz rá. Ha érdekel valami, és próbálod minél több oldalról megközelíteni, minél többféle módszert kitalálni az elsajátítására, nem csak jól szórakozol, de a saját utadat követve az ismeretek is jobban megmaradnak benned.
  4. Kísérletezz! Itt most konkréten fizikai, kémiai kísérletekre gondolok. Egy bizonyos korosztályon felül még nagyon sokan emlékeznek az iskolatévé (bizony, már a hatvanas években is volt ilyen!) mindenki által szeretett Öveges professzorára, aki a legegyszerűbb háztartási eszközök segítségével is izgalmas természettudományos jelenségeket tudott bemutatni. YouTube csatornákon, Pinterest albumokban könnyen találhatunk ötleteket, amivel elvarázsolhatjuk a gyerekeket és gyermeki énnel rendelkező felnőtteket.
  5. Rendezd át a szobádat, vagy akár az egész lakást. Érdekes lehet olykor teljesen újszerűen átgondolni a dolgokat. Volt ez életemben egy 12 éves időszak, amikor egy szobában éltem a 6-ról 18 évesre növő fiammal. Igaz, hogy nagyon nagy szoba volt, de az ajtók, ablakok elosztása eléggé korlátozta a lehetőségeket. Azért az igényeink változásával mégis legalább 6-7 teljesen különböző elrendezésben hoztuk létre az élhető mindennapjainkat abban az időszakban. Izgalmas játék a lehetőségekkel.
  6. Irjatok kritikát egy közösen megnézett filmről, vagy mindenki által elolvasott könyvről. Kikötés, hogy a pozitív és negatív dolgokat egyaránt ki kell emelni benne.
  7. Tervezd meg álmaid nyaralását. Akár megvalósítható, akár (most éppen) nem, gondold végig teljes részletességgel. Mikor utazol? Mivel? Mit csomagolsz? Hol akarsz megszállni? Mit fogsz ott csinálni? Lesz-e útitársad, ha igen, ki? A “Miből valósítom meg?” kérdés most ne foglalkoztasson, a fő a játék izgalma legyen.

Jó szórakozást!

Orsi