Még mindig nem késő …

Bár sokan mondják, hogy már nem divat karácsonyra vagy más alkalomra képeslapot küldeni, azért természetesen még nem tilos. Egy házilag késztett képeslapnak, amely egyben a címzettben valami közös emléket is felidéz, bizonyára mindenki örül. S ha a képeslapküldés fő akadálya a postázás költsége, attól még készíthetünk emlékbe névre szóló képeslapokat családtagjainknak, barátainknak, akikkel ugyebár találkozunk az ünnepek alatt.

Nekünk idén könnyű dolgunk volt, mert kijutottunk egy ritka sportban egy világversenyre, és ez nyilván boldogságot jelentett számunkra, és komoly nyomot hagyott bennünk. Meg is őriztük a karszalagunkat, és kunyeráltunk hozzá még néhányat, mert már augusztusban tudtuk, hogy ebből karácsonyi ajándék lesz.

Végül képeslap lett, és a csapattársaknak, illetve néhány rendezőnek küldtünk az elkészült alkotásokból.

Semmi bonyolult dolog, a karszalagokat olyan méretű darabokra vágtam, hogy kiadjanak egy szép formás karácsonyfát, s kétoldalas ragasztóval felragasztottam egy szép, ezesetben sötétkék kartonlapra. A tetejére formanyomóval kiszúrt arany csillag került, és már kész is.

De hajtogathatunk egyszerű karácsonyfát egy színházjegyből, vagy egy prospektus lapjából is, ami szintén közös élményre emlékeztet minket.

Tehát mint mondtam, még nem késő …

Harrach Ágnes (vendégblogger)

További karácsonyi képeslap-ötletek:

Origami képeslap

Szarvasos képeslap