A saját készítésű gratulárium hasznos eszköz arra, hogy a családi, baráti születés- és névnapokat, házassági évfordulókat és egyéb fontos, rendszeresen ismétlődő eseményeket napra készen tudjuk tartani. Ha rendszeresen rápillantunk, egyetlen ünneplésre méltó alkalmat sem fogunk elfelejteni! A gyerekeket is rászoktathatjuk, hogy nézegessék a gratuláriumot, így meglephetik anyut, aput, nagymamát egy kis titokban készített ajándékkal vagy előadással (nálunk ez utóbbi gyakran volt program).

A legtöbb gratulárium elkészítése nem túl bonyolult, sőt, inkább szórakoztató. Izgalmas kihívás az ünnepek összegyűjtögetése is – ha nem volt már meg valahol, egy fiók mélyén, cetlire vagy füzetbe felírva. De az eredmény igazán megéri a ráfordított energiát. Megfelelő helyen elhelyezve egyben mutatós lakásdekoráció is.

Lássunk hát néhány ötletet.

Egy oldalas öröknaptár

Előnye, hogy egyszerűen elkészíthető, csak némi vonalazást igényel.

Hátránya viszont, hogy kötött helymennyiséggel rendelkezik. És Murphy törvénye itt is életbe lép. Ha egy napra már beírtunk valakit, akkor hirtelen egyéb ünnepek is felmerülnek arra a napra. 😀 Hiszen a gratulárium folyton bővül – új barátokkal, családtagokkal, gyerekeink házastársaival, unokákkal…

Forrás

Havi, lapozós naptár

Előnye az előzőhöz képest, hogy több dekorációs lehetőséget enged meg, és az egyes napoknak is több hely juthat.

Forrás

A házilag készített naptárakhoz  hasonlóan itt is tág tere van a személyre szabásnak. Évekkel ezelőtt az egész nagy családnak készítettem egy-egy gratuláriumot. Minden hónaphoz összevágtam az adott hónapban ünneplők fényképeit. Nagy munka volt, de élvezetes is, és mindenki értékelte. Azóta jó sok idő eltelt, és most már vicces nézegetni az akkori önmagunkat – főleg a gyerekeknek, akik közben már felnőttek lettek.

Kapcsolódó körök

A névtáblául szolgáló köröket kivág(at)hatjuk kemény kartonból, vagy kereshetünk megfelelő, fából készült körlapokat a barkácsboltokban is. A körök aljára és tetejére egy egy lyuk kerül, a felső lyukba egy kis fémkarika, amivel egymáshoz kapcsolhatók az egy hónaphoz tartozó adatok. Érdemes mindjárt tartalék köröket is betervezni, hogy ha bővül a családi, kéznél legyen.

Forrás

Csipeszek

Körök helyett használhatunk csipeszeket is, szalagra, hurkapálcára, vagy kartonpapírcsíkra csíptetve.

Forrás, forrás

Fűzér forma

Elhelyezhetjük a hónapokat függőlegesen, egymás alá is. Az egyes hónapokhoz tartozó kifeszített spárga, hurkapálca vagy erős drót szolgál alapul a csipeszre, felfűzhető vagy felakasztható háromszögekre, téglalapokra írt dátumokhoz. Akár az ünnepeltek fényképeivel is jelölhetjük az adott dátum „tulajdonosát”. Igy még átláthatóbb, hogy kit is ünneplünk legközelebb.

Forrás, forrás, forrás

Sikerült felkelteni az érdeklődésedet? Ha igen, ne habozz, készítsd el a saját gratuláriumodat, vagy ajándékozd meg vele az otthonról kirepülő fiókáidat. Végül is, nekik sem árt, ha képben vannak a családi ünnepekkel kapcsolatban!

Orsi (blogger)