Az érzékelésen alapuló játékok minden korban fontos szerepet töltenek be a gyerekek életében. A tapogatózsákot 1,5-2 éves kortól érdemes megmutatni a gyereknek, de nagyobb korukban is szívesen játszanak vele. Még felnőttek számára is érdekes lehet a tisztán tapintáson alapuló találgatós játék. Idős embereknél frissítő agytornaként is bevethetjük.

Miről is van szó? Egyfajta, a tapintáson alapuló párosító játék.

Páros számú, 8×8 cm-es zacskókat varrunk. Ehhez 9×9 cm-es négyzeteket szabjunk ki. Akár tenyérnyi rongydarabok is jól felhasználhatók most.

Varrhatunk minden zsákot valamilyen más anyagból – minél tarkább, annál jobb -, vagy készülhet a játék úgy is, hogy minden anyagból két zacskó készül. Akkor az egész kicsikkel mintapárosítót is tudunk játszani. Arra viszont ügyeljünk, hogy az egyforma töltőanyag ne kerüljön egyforma zacskókba. Az túl egyszerű lenne, és a tapintás elveszítené a szerepét.

Két négyzetet, színével egymás felé, egymásra teszünk, és körbe varrjuk. Csak egy kis nyílást hagyunk. Ezen keresztül belerakjuk a zacskóba a különböző anyagokat, majd kézzel levarrjuk a nyílást.

Nem kell nagyon teletömni. Ha lazábban vannak az apró tárgyak, akkor könnyebb kitapogatni az alakjukat.

Készen is vagyunk. Érdemes egy tárolózacskót is varrni, hogy mindig együtt tarthassuk a játék darabjait.

Egész kis korban még nem az a cél, hogy a kicsi az összes párt helyesen megtalálja. Elég, ha eleinte csak észleli, együtt észleljük, hogy a textilen keresztül milyen különböző alakú és méretű dolgokat lehet kitapintani. Ha hétköznapi dolgokkal töltjük meg a zacskókat, akkor a bab, gyufa, pénz szavakat a gyerek a fejében idővel össze tudja kötni a kitapogatott tárggyal. Meg is mutathatjuk neki, hogy mi az, amit tapogat.

De Igaziból nem is fontos, hogy nevet adjunk a dolgoknak. Sokkal fontosabb, hogy megfigyelésre buzdítsuk a kicsit. “Érzed? Ez hosszú és vékony. Ez meg gömbölyű…”

Ha már hosszabb ideig tud koncentrálni, megkérhetjük, hogy keresse meg a kezében lévő zacskó párját. Micsoda sikerélmény a gyerkőcnek, amikor megérzi, hogy jobb és bal kezével ugyanazt a töltőanyagot tapogatja!

A nagyobb gyereknek persze ez már sokkal könnyebb feladat. Ő azt élvezi, hogy milyen gyorsan tudja megoldani. Éppen ezért, az ő esetükben érdemes a tapogatózsákokat valahol, a játékoktól külön tárolni, és csak időnként elővenni, hogy a játék ne veszítse el a varázsát (és a gyerek ne tanulja meg fejből, hogy melyik zacskó mit rejt).

Nagy gyerekek akár gyorsasági versenyt is rendezhetnek a tapogatózsákok párosításából.

Jó mulatást!

(Figyelem! Mivel a játék apró, lenyelhető méretű darabokat tartalmaz, gondosan ügyeljünk arra, hogy a varrások jól záródjanak, és kisgyerekek csak felnőtt felügyelete mellett játszanak vele.)

Orsi (blogger)