Mai világunkban nem ritka, hogy nagymama és unokája nem ugyanabban a városban él. Lehet, hogy országon belül kell néhány órát utazni egy látogatáshoz, de az is lehet, hogy több ezer kilométer közöttük. Ilyenkor aztán a “minek is örülne a kis aranyos?” egyéb kérdések is párosulnak. Például, hogy mit érdemes egyáltalán itthonról küldeni, ami nincs meg amott is? Ami nem sorakozik már amúgy is a játékpolcon? És – nem utolsó sorban – ami viszonylag kis terjedelmű csomagban elfér?

A válasz itt is a kreativitásban rejlik. Ha van egy jó ötletünk, az biztosan újdonság lesz (kivéve, ha mi magunk már elkészítettük egyszer, csak elfeledkeztünk róla! 😀 ). Íme, egy egyszerű játék, amit még az édesanyámtól tanultam. Szóval ötlet, bár nem az enyém. Könnyen megvalósítható, lapos (egy Szingapúrba készülő csomagnál ez nem utolsó szempont!), még a kicsi kézügyességét is fejleszti játék közban.

Először is rajzoljuk meg a babák sablonját egy piszkozatpapírra. Az én babáim magassága 9 cm. Ennél kicsit alacsonyabbak is lehetnek – főleg, ha kisgyerekeknek készül -, de azért gondoljunk arra, hogy a nagytestvér vagy apu, anyu is játszani fog, tehát nagyon kicsire ne tervezzük.

Amikor nagyjából megrajzoltuk a figurát, hajtsuk félbe a papírt, és úgy vágjuk ki az alakot, akkor biztosan szimmetrikus lesz.  Ha széthajtogatva nem tetszik, kezdjük előlről, egy kicsit módosítva.

Tulajdonképpen ez a legmacerásabb része a dolognak. Érdemes időt szánni rá, hogy kedves és aranyos figurák sikeredjenek.

A végső sablont aztán keménypapírra vagy akár dekorgumira tesszük, és körülrajzoljuk. Én doboztetőt és fotókartont használtam. A fotókartonon ugyan jobban mutatnak a színek, de kissé vékony a papír.

Ezután már csak ki kell vágni az alakokat, arcot rajzolni nekik, és “felöltöztetni” őket. Kész is!

A kivágásnál ügyeljünk arra, hogy derékrésznél ne érjen a kar a testhez, mert deréknál fog elhelyezkedni a befőttesgumi, amibe aztán hátul beledugjuk a két ujjunkat.

Már csak egy labda kell, ami lehet egy nagyobb gyöngy, hungarocell golyó, vagy akár egy papír- vagy alufóliagalacsin is.

A bíró a sípjába fúj, és indulhat a meccs! Akár bajnokságot is játszhatunk!

Orsi