Tudtad, hogy 2025. március 29-én, délelőtt részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországon? Igaz, nem túl nagy, csak a napkorong jobb felső részén észlelhetünk majd egy kis behorpadást. Legjobban az északnyugati országrészben lesz látható (5 százalékos fogyatkozás). A fogyatkozás kezdete nyugaton 11:43 lesz, és egy órát tart, délkeleten 11:59-kor kezdődik, és 40 percet tart. Budapesten 11:51-12:50 között figyelhetjük meg a jelenséget.
Napfogyatkozás akkor következik be, amikor a Hold a Föld és a Nap közé kerül, és részben vagy teljesen eltakarja a Nap korongját. Teljes napfogyatkozásra legközelebb 2026-ban kerül sor, amelyet például Izlandon és Spanyolországban láthatunk majd. Érdemes erre az időre (és helyre) tervezni a nyaralásunkat.
Magyarországon legközelebb 2081-ben lesz teljes napfogyatkozás, de a 2026-os esemény, részlegesen, nálunk is megfigyelhető lesz.
Mint tudjuk, a napfogyatkozás szabad szemmel való megfigyelése károsíthatja a szemet. Mindig használjunk valamilyen védőeszközt. De ha igazán óvni akarjuk a szemünket, próbáljuk ki Inkább a lyukkamerás kivetítést.
Lyukasszunk ki egy kartonpapírt. Igyekezzünk minél szabályosabb lyukakat készíteni. Például szúrjuk ki a papírt egy zsákvarrótűvel, vagy készítsünk lyukakat kézi lyukasztóval.
A Napnak háttal állva tartsuk a papírt úgy, hogy a napfény közvetlenül érje a lapot. A lyukon áthaladó fény egy másik papírra vagy bármilyen sima felületre kivetíti a Nap formáját. Normál esetben ez egy kör, napfogyatkozás esetén viszont ugyanolyan behorpadt kör, mint ahogy az égen a Napot is látnánk éppen. Ha a lyukas lapot közel tartjuk a sima felülethez, éles képet kapunk, ha távolabb tartjuk, a vetített kép nagyobb lesz, de halványabb és életlenebb. Érdemes kísérletezni vele.
Egyetlen lyuk helyett akár egész lyuksort, vagy lyukakból kialakított képet is szúrhatunk a kartonpapírunkba. Vicces fény-árnyék képeket kaphatunk így.
Akinek nincs lyukasztója, vagy csak nem akar bajlódni a lyukasztással, a háztartási eszközök között is találhat megfelelő kísérleti eszközt. Bármi jó, amin szabályos lyukak vannak. Ilyen lehet Például a tésztaszűrő vagy szedőlapát.
Mutassuk meg a gyerekeknek a napfogyatkozást ezen a veszélytelen módon. Bár ez a mostani alkalom nem lesz túl látványos, de egy próbát mindenképpen megér.
És ha tetszik, tegyük el az ötletet jövő augusztusra is!
Orsi
Hagyj üzenetet