Nagytakarítás helyett – 5 praktikus tanács

A nagytakarítás kevesek számára jelent szórakozást. Elismerem, vannak ilyenek is, de én Inkább csak bölcs belenyugvással és az eredményt felidéző ösztönzéssel végzem ezt a tevékenységet. És nem csak az azzal járó munkát, de a ráfordított időt is sajnálom. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a tiszta lakás sokkal jobb benyomást kelt, jólétet sugároz és örömérzetet is kelt. Nem vagyok feng shui

által|2025-02-23T15:58:54+01:002025, február 23.|

Szobafogságban

Nem akartam szóba hozni a koronavírus fertőzést, de mivel a fiam Kínában él, s az adott helyzetben immár három hete önkéntes karanténban is, elgondolkoztam rajta, mi mindennel is lehet kitölteni egy hosszúra nyúlt – vagy akár csak egy-két napos - szobafogságot. Mert mindent megállító hóvihar (olykor) még március 15-én is előfordulhat, vagy a vakációban egy egész hétig csak esik az

által|2020-02-16T19:12:25+01:002020, február 16.|

Internet helyett kreativitás

Vége az iskolának, itt a nyár és a rengeteg szabadidő. A gyerek egész nap azt csinálhatja, amit akar. Na, de mit is akar igazából? Tegnap az unokahúgommal beszélgettem, akinek 5 gyerek van, a legkisebb fél, a legidősebb 14 éves. A nyári tervekről volt szó, és én csak hallgattam, ahogy sorolja, hogy szaladnak a nagylányok egyik táborból a másikba, míg csak

által|2018-06-24T10:07:52+02:002018, június 24.|

Káoszból rend

Számos más kreatív emberhez hasonlóan, én is nagy gyűjtögető vagyok. Ami egy átlagember számára csak kacat, vagy kidobásra ítélt holmi, abban én hasznos alapanyagot, átalakítandó tárgyat, „ez még biztosan jó lesz valamire” ötletet látok. Emelje fel a kezét, aki – velem együtt – még a ruhák vállából kivágott színes szaténszalagokat is gondosan elteszi. Hányszor teljesítettek már jó szolgálatot, egy-egy képeslap,

által|2018-04-12T15:23:17+02:002018, április 15.|
Go to Top