Március 23-án nagy meglepetés ért. Nem tudtam belépni felnőtt fiam szobájába, mert az ajtót eltorlaszolta egy hatalmas cápa. Szerencsére csak egy plüsscápa, de attól még hatalmas. Értetlenül álltam a jelenség előtt, de fiam felvilágosított, hogy ma van az Ever Given katasztrófa évfordulója (lehet, hogy ezt rajtam kívül mindenki számon tartotta?), és most szolidaritásból minimum annyi napig lesz eltorlaszolva az ajtaja, amennyi napig a katasztrófa elhárítása a valóságban is tartott.
Először úgy gondoltuk, ez az egész az ő játéka, tehát a torlasz ne minket érintsen, hanem inkább őt, így egy óvatlan pillanatban a cápát áttelepítettem a számítógépes székébe. Saját játékszabályai szerint ez tarthatatlan állapot, és mivel a cápát (azaz a hajót) elmozdítani nem lehet (hiszen az eredetit sem tudták napokig kimozdítani a helyéről), így székestül tette vissza az ajtóba, mert ez ugyebár legális. Így aztán órákon át kénytelen volt egy sámliról üldözni az űrhajókat a virtuális világűrben.
Ha játék, hát legyen játék. Mivel a sors úgy hozta, hogy pozitív covid-teszt miatt fiammal és húgommal össze vagyunk zárva egy lakásba, időnkből kitelik, hogy kreatívan hozzájáruljunk az eseményekhez. Tehát mi is torlaszt építettünk a másik oldalról, hol kisebb bútorral, hol egy matraccal. (Akkor még nem értettük teljes mértékben az események miértjét, így ezek aztán hamar el is kerültek onnan.)
Viszont a fiam is lépett. Először egy kék anyaggal megnagyobbította a Szuezi-csatornát, majd felvonultatott egy sereg mentőhajót. Mire mi odacsempésztünk egy kalózhajót, biztos ólálkodott ott legalább egy a valóságban is.
No, erre térülünk, fordulunk, s mit látunk? Egy nagy hálóval máris befogták és semlegesítették a kalózhajónkat.
Törtük a fejünket, mivel lendíthetnénk előre az eseményeket. Egy sárga ágytakaró szolgált sivatagul a Szuezi-csatorna partján, és mivel tevénk nem volt (a lakásba zárva, ugyebár, korlátozottak a lehetőségeink), egy kíváncsi zsiráfot állítottunk a partra.
Másnap beindult a katasztrófaturizmus. Újabb hajók jelentek meg a világ minden tájáról (lásd zászlók, és, ugye, jól érzékelhetők a méretkülönbségek?), no meg persze lelkesen fényképező turisták. Sokan, nagyon sokan.
Újabb nap elteltével a zsiráf is szerzett magának egy fényképezőgépet, vagyis videokamerát, mert hát haladni kell a korral.
Majd az események drámai fordulatot vettek. Mikor legközelebb odapillantottunk, a cápa (akarom mondani az irdatlan méretű uszály) a mentési munkák során oldalára dőlt, és magasba rántotta az egyik mentőhajót.
Íme, az események, képekben:
Az Ever Given keresztbe fordult a Szuezi-csatornában
Megjelennek a mentőhajók. Ne feledjük a méretkülönbségeket.
Természetesen a tengeri kalózók is megpróbálják kihasználni az adódó lehetőséget.
A sikeres mentés érdekében először őket kell kiiktatni.
Katasztrófaturisták szárazon és vízen. Sok-sok bámészkodó!
Megkezdődik a mentés.
Még a holtak is felébrednek a hírre!
Aj-jaj, az Ever Given váratlanul oldalra borult, és magával rántotta a mentőhajót is! Most hogyan tovább?
Bezártságunkban élvezzük ezt a tréfás kihívást, s mindkét fél alig várja, hogy meglássa, mit lép a másik. Hol van még a hatodik nap vége! Addig még akár egy pálmafa is kinőhet a sivatagból, vagy sok minden más eszünkbe juthat (hivatásszerű fordítás, főzés, mosás, rámolás és betegeskedés közepette).
Nagyon örülünk neki, hogy ennyi idős korunkban, és ilyen körülmények között is meg tudtuk őrizni játékos kedvünket. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy a legegyszerűbb, otthon található tárgyakkal és némi fantáziával más, hasonló történeteket eljátszanak kreatívan gyermekeikkel, családtagjaikkal. És egyáltalán nem kötelező, hogy egészségügyi zárlat miatt kelljen ehhez otthon ragadni.
Harrach Ágnes
Hagyj üzenetet