Cicás képeslap macskarajongóknak

Már biztosan tudjátok rólam, hogy szeretek képeslapokat készíteni. Élvezem a téma kiválasztását, a kinézet megtervezését, a rávalók összeválogatását, papírok, színek illesztgetését. És mindig jól esik arra gondolni, milyen arcot vág a címzett, amikor a reklámanyagok és a számlák között teljesen váratlanul egy személyre szóló képeslap is előbukkan. A fiam már évek óta Kínában él, és a kínai feleségével együtt

által|2019-07-14T16:47:56+02:002019, július 14.|

A közös játék öröme

A napokban egy igen kedves történetet hallottam egy nyelvtanár ismerősömtől. A hobbi szót tanulták éppen, és megkérdezte a 8 éves kis tanítványától, hogy apukájának mi a hobbija. Mire a kislány egyből rávágta: Az, hogy velünk játszik! Kaphat ennél őszintébb dicséretet egy szülő? Május utolsó vasárnapja gyereknap. Ez a nap kiemelten a gyerekekről és az együtt, szórakoztatóan töltött időről szól. Elmehetünk

által|2019-05-20T08:24:58+02:002019, május 19.|

Szíves képeslap anyák napjára

Május első vasárnapja anyák napja. Legalábbis Magyarországon. Mert a világ sok országában ettől eltérő időpontban ünneplik, a legtöbb országban például május második vasárnapján. (Ezért nem is szomorkodom, ha a Kínában élő fiam nem köszönt fel első vasárnap, mert tudom, hogy a következő hétvégén biztosan eszébe juttatja valaki. 😊 ) Anyák napja gyerekkorom emlékezetes ünnepe. Vasárnap reggel elsétáltunk apuval a közeli

által|2019-05-16T07:09:37+02:002019, április 28.|

Húsvéti képeslapok

Akárki akármit mond, képeslapot kapni még mindig jó dolog. Elég baj, hogy szép lassan teljesen kikopott a posta az ember életéből, és mostanra már csak hivatalos leveleket találunk a postaládánkban. Abból meg, mint tudjuk, minél kevesebb, annál jobb 😊 Vicces húsvéti képeslap                                   

által|2019-04-04T21:06:12+02:002019, április 7.|

2019 a Disznó éve

Természetesen a kínai újévről beszélek, amely, Gergely-naptártól eltérően nem január 1-én, hanem a hold állásától függően változó időpontban, valamikor január 21. és február 21. között van. Az idén például február 5-én. Mivel a fiam és a menyem Kínában él, üdvözlőlapot készítettem nekik erre a jeles napra. Egy régebben begyűjtött ötlet adta az alapot. Éveken át ugyanis lampionos képeslapok készültek, és

által|2019-02-03T16:43:24+01:002019, február 3.|

Csomagolópapír karácsonyról

Legyen az a csomagolás során megmaradt, vagy karácsonykor a csomagokról óvatosan lefejtett és félretett csomagolópapír, a kérdés fennáll: Mit kezdjünk vele? Az egyik legkézenfekvőbb megoldás, így szilveszter előtt: ne vásároljunk szerpentint és konfettit, helyette készítsük el magunk a használt csomagolópapírokból. Akinek van otthon iratmegsemmisítője, az máris remek helyzetben van, csak le kell “darálni” a papírt, és a színes csíkok máris

által|2018-12-29T19:34:36+01:002018, december 30.|

Kézzel, lábbal, fantáziával

A gyerekek imádnak pacsmagolni, és korlátlan fantáziával rendelkeznek. Ebből persze nem mindig sülnek ki jó dolgok, de ha mi vagyunk a kezdeményezők, keretek között tarthatjuk a helyzetet, és ráadásul mindnyájan remekül szórakozhatunk. A kéz-, láb- és ujjlenyomatok kiegészítése filctollal, színesceruzával vagy akár ecsettel, igazán tág teret ad az ötleteknek, és az alkotások egész sorát eredményezheti. Készíthetünk képet a gyerekszoba falára,

által|2018-07-11T16:09:03+02:002018, július 15.|

Süti kiszúróval másképpen

Süti kiszúró minden háztartásban van. Elővesszük húsvétkor, karácsonykor, a vasárnapi sütemények készítésekor. De mi mindenre használható még ezen kívül? Cikkünkből megtudhatod. Op-art szendvics süti kiszúróval Süti kiszúró minden valamire való konyhában akad. Sőt, az idő múlásával egész szép mennyiséget felhalmoz az ember, főleg, ha nyitott szemmel járja a világot. Mert ki képes ellenállni egy lábnyom vagy hangjegy formájú

által|2018-04-27T18:25:42+02:002018, március 25.|
Go to Top