I.KHCS kreatív tábor beszámoló

/, DIY, Egyéb, Kreatív, kreatív tábor/I.KHCS kreatív tábor beszámoló

I.KHCS kreatív tábor beszámoló

Volt már olyan érzésed, hogy nagyon vártál valamit, ami borzasztóan távolinak tűnt az elején, de mégis gyorsan eljött és egy szempillantás alatt véget is ért? Mi pont így éreztünk a várva-várt táborral kapcsolatban.

khcs kreatív tábor

Mint azt tudjátok, idén szeptember 14-21. között került megrendezésre az első általunk szervezett kreatív tábor Ghizzanoban (Peccioli, Toszkána, Olaszország). Ezzel a kis képes beszámolóval szeretnénk  közelebb hozni a toszkán életérzést mindazokhoz, akik nem lehettek jelen.

khcs kreatív tábor

Megérkezésünket követően elfoglaltuk a szállásunkat, kellett a pihenés, hisz másnap már nyakunkba vettük CinqueTerrét, hogy megnézhessük az 5 színes, bájos falut.

Vasárnap kipróbáltuk hogyan tudjuk áttranszferálni és repesztéssel patinásabbá varázsolni a toszkán tájképeket és CinqueTerre házacskáit feszített vászonra. Közben Lakbear tartott egy kis előadást a reneszánsz művészettörténetből és elhozta nekünk megmutatni pár festményét is.

Hétfőn ellátogattunk San Gimignano a “tornyok városába”, és Pisába is, ahol a tengerparton gyűjthettünk rengeteg szép hófehér kavicsot, hűsölhettünk a ragyogóan tiszta tengerben és a kötelező ferdetornyot is megcsodálhattuk közelről. Mivel telekocsis rendszerrel utaztunk az egy hét alatt, így könnyen megoldható volt, hogy amíg a csapat egyik fele Pisába, addig a másik fele pl Siennába indult. A fakultatív programok mind ajánlások voltak, és személyre szabhatóan módosíthatóak voltak.

Ezt követően ismét alkotó napot tartottunk. Az üvegmaró paszta segítségével hasznosítottuk az addig kiürült üvegeinket, és textil szatyrokat és szütyőket is díszítettünk rizspapír, stencil, textil medium és textil spray felhasználásával. Kavicsainkra pöttyöztünk, transzferáltunk, decoupagoltunk. Peccioli óvárosa pedig elvarázsolt minket a kis kanyargós, romantikus utcáival és a földből, háztetőből kinövő óriás szobraival.

Másnap reggel Firenzét vettük célba. Firenze utcáiban mindenütt találkozhatunk a művészet különböző formáival. A rengeteg múzeum, híres régi épületek, mint pl a Szent János-keresztelőkápolna, ahol Dantét keresztelték és ahol egészen az 1890-es évek végéig keresztelkedtek a firenzei lakosok. A firenzei dóm, mely a keresztényvilág 4. legnagyobb temploma, ezek az épületek mind-mind árulkodnak a város gazdag múltjáról.

A rengeteg csodás firenzei művészeti alkotás megtekintését követően mi is belekóstolhattunk a festészet rejtelmeibe. Kipróbálhattuk magunkat a csendélet festésben. Majd könnyedebb vizekre eveztünk és levezetésképpen uszadékfát díszítettünk, melyen különösen jól mutatott a moha és pázsit paszta.

Utolsó esténken a búcsú vacsorát közösen készítettük el, miközben a toszkán napocska megörvendeztetett minket egy csodaszép naplementével.

Lakbear élménybeszámolója is elkészült, ezt a lakbear.blog.hu oldalon olvashatjátok.

Azok, akik nem tudtak részt venni az idei táborban, számukra jó hírünk van: biztos hogy lesz folytatás! Toszkána visszavár minket! 🙂

A tábor résztvevőinek köszönjük a lelkes részvételt, bízunk benne, hogy a következő alkalommal is sok ismerős arccal találkozhatunk majd!

A tábor művészeti vezetője: Lakbear

A tábort szervezte: Szabó Henrietta (Kreatív hobbik csoport)

A táborban készült alkotásokhoz a Pentart alapanyagai kerültek felhasználásra.

 

By |2018-10-02T08:13:38+00:002018, szeptember 24.|

About the Author:

Leave A Comment