KHCS interjú sorozat 8. – Fehérné Edit

„Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni.”

(Véghelyi Balázs)

Fehérné Edit egész életével ezt a mottót követi. Alsó tagozatos tanító néni, a szó legnemesebb értelmében, aki mindig új és új ötletekkel áll elő, hogy a rábízott apróságok ne csak szellemi tudásban, de kézügyességben, fantáziában is gyarapodjanak. Emellett rendszeres résztvevője a lakóhelyén és környékén rendezett falunapoknak, ahol arc- és hennafestéssel színesíti a programot. És még saját hobbijára is van ideje, kavicsot fest és ékszereket készít. Ő aztán igazán elmondhatja, hogy a kreatív alkotás egész életében jelen van. Ismerkedjünk meg vele kicsit részletesebben is.

Mesélj magadról néhány szót, hol élsz, kik vesznek körül?

Beszélni magamról, nyilvánosan, számomra ismeretlen emberek előtt, furcsa és nagyszerű érzés. Ez olyan dolog, mintha összegezném eddigi életemet. Szerencsére a sors megadta nekem, hogy olyan dolgok alakították a múltamat, amelyek az öröm, a siker, a megelégedettség érzésével ajándékoztak meg. Köszönöm a lehetőséget, hogy itt szólhatok róluk.

Mióta dolgozol tanítónőként? Változtak az érzéseid a foglalkozásoddal kapcsolatban az idők folyamán?

Tanítóként dolgozom egy kis faluban, Baranya megye déli részén, Baksa községben. Nem mindennapinak mondható, 1981 óta, 38 éve abban az iskolában tanítok, ahova magam is jártam. Jó néhány olyan emberrel kerültem kapcsolatba, míg az évek teltek, akiknek nem volt közömbös, hogy életem hogyan alakul. Így kerültem képesítés nélküli nevelőként, közvetlenül érettségi után, iskolámba, volt tanárom hívására. Barátságunk azóta is töretlen. Bár könyvelőként érettségiztem, a váltás a tanári pályára minden kihívásával, nehézségével együtt nagyszerű döntés volt. Megkaptam a sorstól minden olyan képességet, amelyek, így 38 év elteltével bátran állíthatom, sikeres pedagógussá tettek. Szeretem minden percét, élvezem a kollégák, a szülők bizalmát, a gyerekek szeretetét, tiszteletét. Képviselőként indultam az önkormányzati választáson az elmúlt ciklusban, a képviselőségből alpolgármesterség lett. Elég sok új dolog történt a faluban kezdeményezésemre. Engem főleg azok a dolgok érdekelnek ebben a feladatban, amelyekkel a közösséget lehet építeni, embereket egymáshoz közelebb lehet hozni, nem nyomulósan, hanem finoman, szinte észrevétlenül.

Külön ajándék számomra, hogy a felsoroltak mellé még megkaptam az alkotások sikeres létrehozásának képességét is. Az alkotás minden formája érdekel, legyen az arcfestés, agyagozás, bútorfelújítás, kertészkedés, kerti díszek készítése, kavicsfestés, lakás felújítás bármilyen formája, varrogatás, képek festése olajjal, akrillal, vízfestékkel, ékszerkészítés. Bármit szívesen kipróbálok, megtanulok, átalakítok, elsősorban magam, és természetesen mások örömére is.

Szabadidődben, saját örömödre is lelkesen alkotsz, selymet, kavicsot festesz, ékszereket készítesz. Melyik áll legközelebb a szívedhez?

Most pillanatnyilag, ami hozzám a legközelebb áll az az ékszerkészítés. Egy kedves barátom viselte ékszeremet, és felfigyelt alkotásomra a keszthelyi Festetics kastély ajándék osztályának vezetője, találkozásunk azt eredményezte, hogy ékszereim a kastély vitrinjében megtalálhatókká váltak. Nagy büszkeséggel tölt el ez engem. 

Festett kavicsaimra is nagy az érdeklődés. Nagyon izgat, hogy hogy lehet mások számára értéktelen dolgokból számukra felismerhetetlen alapanyagú, tetszetős dolgot létrehozni. Kezeim között sok használaton kívüli régi tárgy öltött új ruhát és vált ismét értékké, régi csillárok, szódásüvegek, gyönyörű kovácsoltvas mérlegek, régi vasalók. Lakásom tele van ilyenekkel. Akik hozzánk jönnek elcsodálkoznak azon, amit látnak, nem a gazdagság nyűgözi le őket, hanem a dolgok különlegessége. Mindenki újat akar, a régi dolgok sok ember számára értéktelenek, nálunk a különlegességük abban rejlik, hogy a megfelelő környezetben felújítva ismét értékké válnak.

Úgy látom, az ékszerkészítésben már több korszakon keresztülmentél, többféle technikát elsajátítottál. Honnan szerzed az ismereteket, és mi inspirál alkotás közben?

Sok dolgot tanultam úgy, hogy eljártam olyan helyekre, ahol technikákhoz értő szakemberek megmutatták az alapfogásokat, melyeket aztán tovább gondolva születtek új dolgok. Így ismerkedtem meg az agyagozással, a fafaragással, rafia fonással, nemezeléssel, kosárfonással, batikolással, klasszikus festőiskolában tanultam festést, tűzzománc készítést H. Barakonyi Klárától, Pandúr József festőművészektől.

Mindezeket nem tudtam volna természetesen végig járni, ha a családom nem támogat ebben. Lányom, aki pszichológuskánt dolgozik, már külön éli az életét, férjem pedig türelemmel viseli, hogy az időmből, amiből egyébként is kevés van, kevés jut neki. Vagy a lakás olyanná válik, amilyenné én szeretném alakítani. Bár mondhatom, hogy őt is megfertőzte az alkotás szele, Ő a fából készült tárgyak mestere. 

Természetesen mindazt a tudást, amit sikerült elsajátítanom, azt a gyerekek épülésére használom, munkatársakkal együtt, vagy akár magam is vezettünk már olyan táborokat, aminek alapja az alkotás volt.

Mindig más volt a mottó, hagyományőrzés, hulladékhasznosítás. Ezek általában olcsó költségvetéssel bírtak, így bármiből képesek voltunk bármit létrehozni. A táborok alkotásról szóló részének irányítása mindig az én feladatom. Erzsébet-táborok záró momentuma az kellett, hogy legyen, hogy hozzunk létre valami maradandót az iskola területén. Két alkalommal tartottunk ilyet.

A fényképeid elárulják, hogy nem csak az oktatás keretében, de a szabadidős tevékenységek közben – farsangkor, falunapon, gyereknapon – is fogod a „gyerekeid” kezét, és kreativitásra buzdítod őket. Van különlegesen kedves vagy emlékezetes élményed ezekről a rendezvényekről?

Az egyik maradandó alkotás az iskola folyosóját díszítő 3×5 m-es, öntapadós tapétából készült mozaik, a mozaik darabkái 1×1 cm apró négyzetek voltak, a másik az iskola udvarára készítettünk egy használt gumik befestésével létrehozott játszóparkot. Mindent a gyerekekkel együtt. Örök emlék mindkettő.

Volt már olyan tanítványod, aki később maga is lelkes alkotóvá vált?

Gyakran szerepelnek tanítványaim rajzversenyeken. Büszkén mondhatom el, hogy nem csak szerepelnek, hanem eredményesen szerepelnek ezeken a versenyeken. Tanítványaim közül volt már aki rajztehetségét, kreativitását felhasználva, kirakatrendező lett, építészek, tetoválóművészek itthon és külföldön egyaránt. Ők annak idején, pályázatok nyertesei volt, határon belül és kívül.

Milyenek a mai gyerekek? Mennyire lehet bevonni őket az alkotásba?

Alsós tanítóként azt tudom elmondani, hogy a kicsi gyerekeket még kevésbé fertőzte meg a telefon, a számítógép, az internet világa, viszonylag könnyen lehet őket alkotásra bírni.

Hogy látod a generációs kérdéseket. Szerinted a kreatív alkotás segíthet összekötni a gyerekeket és az időseket?

Ahogy haladunk felfele úgy fogy a türelmet, kitartást, időt igénylő alkotásokra szánt idő mennyisége. Minden gyorsan kell, és szép legyen, ha nem ilyen, akkor van más, ami ezt pótolni tudja, és igazán nem kell érte tennem semmit, ingert ad, és ez a telefon, az internet. Így inkább ezt választják.

Azt kell mondanom, hogy nagyon sajnálom, hogy így van. De természetesen nem adom fel. Ahol én tanítok, az osztályomat van időm elvarázsolni, ők mindent imádnak, amit mutatok nekik.

Manapság az egyik legnagyobb kihívás az iskolákban (is) olcsó anyagokból, vagy szinte „semmiből” valamit csinálni. Te milyen alapanyagokkal dolgozol leggyakrabban az iskolában? A gyerekeknek mi a kedvencük?

Mindent gyűjtünk, mert majd valamit lehet belőle készíteni. Örömmel fotózom őket alkotás közben, és alkotásaikkal is.

Vannak külföldi barátaim, akik a faluból költöztek el. Szerencsére gondolnak rám, és gyakran térnek haza úgy a faluba, hogy dobozokkal, zsákokkal felrakodva, anyagokat hoznak nekem, textileket, fonalakat, tapétákat, papírféleségeket, szalagokat. Keresem a kapcsolatot üzemekkel, vállalkozásokkal, ahonnan tudok alapanyagokat szerezni.

Ami engem inspirál, az dolgokat meglátni, tovább gondolni, kipróbálni, megalkotni, örülni neki, és újra kezdeni. Egyedül, vagy a gyerekekkel együtt.

Mik a legközelebbi terveid?

A tervem a jövőre nézve az, hogy ez a folyamat mindaddig lehessen az enyém, amíg csak élek. Ezek az emberek, ezek a dolgok azok, amelyek az életemet széppé, értelmessé teszik, ezekért érdemes mindent csinálni, ami csak szembe jön velünk.

Köszönöm az interjút Fehérné Editnek, az Ékszerelem ékszerek alkotójának. További sok örömet kívánok a gyerekekkel való foglalkozáshoz, és a saját személyes alkotásaidhoz is.

Harrach Orsolya, blogger