Holnap lesz a születésnapom!

Megéltem már egy pár szülinapot életemben. A szabványos születésnapok általában egy tortáról szólnak, meg gyertyákról, díszdobozos bonbonokról, terített asztalról. Az én szülinapi emlékeim egy kicsit mások.

Nyári gyerek lévén, a születésnapjaimat jó ideig az unokatestvéreimmel együtt ünnepeltem, a bélatelepi nyaralónkban, ahol az egész nyarat töltöttük, két anyukával, egy nagymamával, és a hétvégenként megérkező apukákkal együtt.

A legelső emlékem 6 éves koromból van. Anyu betanított nekem egy kis verset, amivel megörvendeztettem az egybegyűlt ünneplő közönséget. A versben a hat éves Dorka azon töpreng, hogy hogy is van ez a tortákkal meg gyertyákkal, és végül döntésre jut:

“Tudod, Anyu, mi lenne jó, mondja erre Dorka,
Középen csak egy szál gyertya,
S körötte hat torta.”

És – természetesen – ez volt az a pillanat, amikor Anyu előlépett a háttérből egy tálcával, amin az egy szál gyertyát hat kicsi torta vette körül 😊

…középen csak egy szál gyertya, s körötte hat torta.

Azok a nyári születésnapok – heten voltunk unokatestvérek, úgyhogy volt belőlük jó pár – amúgy is emlékezetesek voltak, mert mindig bábok hozták az ajándékokat. Két szék közé kifeszített pokróc mögött kuporogtak az anyukák, hogy megfelelő előadással körítve sorra előhozzák az ajándékokat.  És mindig volt köztük olyan is, amivel az összes gyerek együtt tudott játszani!

A nap fénypontja pedig a délutáni fagylaltozás volt. Akkoriban még 50 filléres gombócokat mértek (a mai fagylaltoskanál méretének a fele), úgyhogy már 1 forintért is kétféle fagyit ehettünk. De amikor születésnap volt, akkor 2 Ft-os fagyit kaptunk! A környék egyetlen – és legjobb! – fagyizójába jártunk, és miután mindenki kiválasztotta a maga ízeit, szépen sorban leültünk a járdaszegélyre, és gondtalanul elnyalogattuk. Akkortájt még nem kellett azon aggódni, hogy rálép a lábunkra egy arra járó autó 😀

10 éves koromban Anyuék elküldtek az NDK-ba, nyelvet tanulni. “Felnőttként”, egyedül csomagoltam be a bőröndömet, vagy legalábbis megkíséreltem, de nem sikerült mindent belegyömöszölnöm, amit összekészítettünk. Végül Anyu fejezte be a csomagolást, és amikor megérkezve kiszedegette a ruháimat, meglepődve láttam, hogy még egy születésnapi csomagot is sikerült beletennie. Máig is emlékszem, hogy meglepődtem, nem csak azon, hogy ott egy ajándék, hanem azon is, hogy tudta Anyu ilyen ügyesen összecsomagolni a holmijaimat. (Később aztán én is megtanultam a trükköket, ma már egy fedélzeti WizzAir bőrönddel 4-5 napra simán elutazom bárhova. 😀 )

Aztán jöttek az egyetemi évek, amikor a sikeres vizsgákat egy-egy bulgáriai hegyi túrával ünnepeltük meg. Egy hét, amikor az ember hátán viszi a kenyerét és a házát – azaz a sátrat, matracot, hálózsákot, egy heti kaját. A Pirinben és Rilában pont az volt az egyik legszebb, hogy gyakran egy hétig sem találkoztunk mással, csak néhány hegyipásztorral, és egy-két hasonlóan elvetemült túrázóval.

Ezek a túrák valahogy mindig a születésnapom környékére estek. És mivel a táborozáshoz általában vízpartot igyekeztünk választani, egy idő után kialakult a Tó-partik gyakorlata.

Az egyik alapreggelink a tejporból készült zabpehely volt. Este beáztattuk a zabpelyhet a (tejporból készült) tejbe – higgyétek el, a hegyekben, éjszakánként, elég hideg volt ahhoz, hogy ne buggyanjon meg -, aztán reggel dúsítottuk egy kis dióval, mazsolával, ha volt még, akkor valami gyümölccsel is. Amikor szétosztottuk az adagokat, akárhogy is kevergettük, a finomságok mindig lesüllyedtek az aljára, így szülinaposként az egyik ajándékom az volt, hogy én kaptam az utolsó adagot, ami a csajkában maradt.

A legemlékezetesebb bolgár születésnapom mégis az volt, amikor elkapott minket egy akkora jégeső, hogy azt hittük, nem éli túl a sátor – esetleg mi sem. Ettől szerencsére megmenekültünk, de amikor reggel felébredtünk, a sátor egész környéke és a tó teljes felülete is, még mindig jégdarabokkal volt borítva, köztük gyufásdoboz méretűekkel is.

Jégeső, Bulgária. Illusztráció egy későbbi ajándék részeként.

Később, új élethelyzetek jöttek, elmaradtak a hegyi túrák, de a Tó-partit még átmentettem egy időre, új helyszínekkel és újabb barátokkal. Ünnepeltünk a Bodrog-parton, holt-Tisza ágnál, a Megyer-hegyi tengerszemnél vagy éppen a Feneketlen-tónál, ha éppen az jött össze.

Azért viszont egészen Kanadáig kellett elmennem, hogy megtudjam, a 40. születésnap egy különlegesen fontos ünnep. Az ember már túl van a családalapításon, a gyerekek és kezdenek felnőni, eljön az ideje, hogy ismét önmagunkra figyeljünk, a saját életünket kezdjük élni – legalábbis ezt tartották ott akkoriban. Úgyhogy a szülinapom reggelén egy termelői piacon dőzsöltünk – zöldségekben és kézműves termékekben is -, este viszont már a világ végén sütöttük tábortűznél a marshmallow-t. 😀

És jöttek sorban a születésnapok. Felnőtt egy újabb generáció, és a 27 éves unokaöcsém kitalálta, hogy a születésnapját 27 km-es futással ünnepli meg. Ezzel aztán történelmet is csinált, nem csak a mi családunkban, de lépésről lépésre Skandináviában, Angliában és Ausztráliában is, ahol mára már nem csak a barátok, de a barátok barátai is ki-kitalálnak maguknak valamit. Persze, nem mindenki fut – bátyám a 66. születésnapján egy 66 km-es túrát választott, a sógornőm 64 féle sportot próbált ki. Én a 60. szülinapom évében 60 olyan helyet kerestem fel Magyarországon, ahol eddig még nem jártam. (És az ünneplés sem maradt el, a szuloki barátnőim, a rendes nyári összejövetelünkön fergeteges bulit csaptak nekem, kreatívnál kreatívabb ajándékokkal! 😀 )

Az idei ünnep fénypontja egy egész napos ingyenes vonattúra lett volna, az osztrák vasutak jóvoltából. Van ugyanis egy bérletük, amely, egyéb kedvezmények mellett, a születésnaposoknak a teljes vonal ingyenes használatát biztosítja. Most, hogy a covid közbeszólt, az ünneplésnek ez a formája áttevődik jövőre.

Nem tűrt halasztást viszont egy másik ünneplési ötlet. Idén 63 éves vagyok, a menyem 33, a fiam meg 35, ezért egy közös 6335-ös születésnapot is terveztem. Mivel ők Kínában élnek, személyesen nem tudtunk együtt ünnepelni. Így a bátyám által rajzolt karikatúra alkalmankénti adagolásával hoztam össze a közös ünneplést.

Kívánok neked … és neked … és neked – boldog születésnapot!

És aki még további szülinapi ötletekre vágyik, annak szívből ajánlom a Tizenkettő nem egy tucat! című pöttyös könyvet, gyerekkorom egyik kedvencét. Remélem, könyvtárakban még megtalálható 😀

Orsi (születésnapos blogger)