Nem túl sűrűn fordul elő, hogy nem Orsi, hanem én írom a blogbejegyzéseket. Mondhatni nagyjából, hogy soha. 🙂

Az ok, amiért most mégis billentyűt ragadtam, az az, hogy mindjárt év vége és rájöttem, hogy még nem is meséltem Nektek az idei kreatív táborunkról. Lakbearnél olvashattatok már róla élménybeszámolót, de tudjátok ahányan vagyunk annyi féleképpen éljük meg ugyanazokat a dolgokat. 

Én, mint szervező, mindig teljesen máshogy élem meg ezeket a remek alkotó táborokat. Gondoltam most egy kis betekintést engedek ebbe a nézőpontba is, hátha van olyan, akit érdekel. Hol is kezdjem, hol is kezdjem? Az eleje előttről lesz a legjobb. Rengeteg izgalommal járt idén, hogy egyáltalán lehet-e majd ősszel utazni, vagy megint úgy járunk, mint 2020-ban és utazás előtt pár nappal jönnek be a szigorítások és le kell mondanunk a tábort. Szerencsére ilyen most nem történt, ráadásul összejött a kellő létszám is és az, aki rendelkezett megfelelő dokumentációval az utazhatott. Aztán az is megfordult a fejemben, hogy mi van ha megromlanak a kreatív alapanyagok amiket már ugye 2020-ban megvettem? De egy tesztet követően megnyugodtam, hogy még semmi bajuk, az origi csomagokon lévő záró fólia tökéletesen védi az anyagot. Köszönöm Pentart!

Nehezítő körülménynek számított idén továbbra az is, hogy augusztus 11-én a volt munkahelyemen 14 év munkaviszony után azonnali hatállyal felmondtam. Új munkakeresésbe kezdtem, de tudtam, hogy addig nem helyezkedhetek el, amíg nem fut le a tábor, hiszen nem kezdhetek azzal, hogy persze tudok kezdeni, de két hét szabadsággal indítanék, ja és ha nem gond akkor szeptemberben két tanfolyamom is kezdődik, amik befolyásolják a munkaidőmet is. Kicsit minden összejött, Murphy törvénye, ismerős igaz? 

Lakbearékkel mindig egy nappal korábban érkezünk a helyszínre, hogy kellőképpen fel tudjunk készülni a csapat érkezésére. Idén sem volt ez másképp, annyi különbséggel, hogy érkezésünk estéjén miután bevásároltunk a csapatnak limonchelloból, amit welcome drinknek szántunk, a szállásra érkezésünk alkalmával első dolgunk volt becsobbanni a medencébe és lehörpinteni pár pohárkával ebből a finom nedűből. 🙂 Annyira jól esett mindannyiunknak, olyan érzés volt lubickolni a vízben és limozni mintha egy börtönből szabadultunk volna ki. Bennünk volt az a “nemhiszemelhogyittvagyunk” érzés és csak vigyorogtunk! Hihetetlenül boldogok voltunk, hogy újra itt lehetünk.

Aztán másnap némi fejfájással…. 🙂 de elhelyeztük a tájékoztató táblát, hogy hol kell lekanyarodni a fő útról, amit természetesen csak az lát, aki követi az instrukcióinkat, hogy merre kell jönni. 🙂 Szerintem nem volt még olyan év, hogy valaki ne valamilyen új útvonalon közelítse meg a tábor helyszínét. Ezen mindig egész héten tudunk nevetni, ki milyen kalandok árán jut el a helyszínre. Pénteken mindig izgulok is kicsit, hogy mindenki rendben megérkezzen, elkészüljenek időben a szobák, mindenkinél be legyen készítve az, amivel szeretném meglepni, elég legyen a welcome drink és falatok. Persze mindig elég, sőt! De hát akkor is, van bennem egy jó nagy adag vendégszeretet, szeretem ha mindenki elégedett és megkapja azt, amiért jött.

Ezért szeretem kihangsúlyozni a hely adottságait is, amit van, aki pozitívumként él meg, és van, aki kevésbé. Ugye a szállásunk a fő útról lekanyarodva kb 2 km-re fekszik a dimbes-dombos toszkán vidéken.

Kisebb erdő öleli körül, tehát a térerővel, internet kapcsolattal szoktak lenni fennakadások, idén egyik barátunknak és a wifijel erősítőknek köszönhetően, ezt kevésbé lehetett megérezni, de azért kicsit olyan ez, mint a 90′-as években, amikor fél órát kellett várni, mire elküldtél egy emailt amiben volt egy csatolmány is… 🙂 Viszont, van aki kimondottan értékeli ezt a lassulást, a természet hangját, ami sokszor fel nem ismerhető állatoktól származik. 🙂 A szomszéd erdő is a háziúr tulajdona, így előfordul, hogy a vadászok reggelente beugranak hozzá(nk). Egyébként a háziúr mindig ott van velünk, elbújva a külön kis lakjában, sosem zavar minket, de ott van, ha bármire szükségünk van, azonnal igyekszik megoldani, segíteni. Előfordul, hogy esténként odahívjuk magunkhoz, megkóstoltatjuk vele a hazai finomságokat és próbálunk vele beszélgetni. Nagyon kedves ő is és a néha felbukkanó felesége is! Képzeljétek, idén például a kezembe nyomott egy nagy borítékot, amit 2 évvel ezelőtt hozott a postás, mert Anna az egyik táborlakónk abban bízott, hogy hamarabb hozzájut az Olaszországból rendelt könyvekhez ha olasz címet ad meg, de amíg ott voltunk 2019-ben, nem érkezett meg, csak később. De a háziúr nem felejtette el, és egyből kézbesítette, amint megérkeztünk 2021-ben. 🙂

Idén is nagyon kedves volt velünk, kaptunk tőle egy nagy tál kaktuszgyümölcsöt és ígéretet arra, hogy legközelebb megmutatja honnan tudunk magunknak szüretelni.

Vigyázat szúr! Többszörös saját tapasztalat! 🙂

 

Kicsit már olyan, mitha haza mennénk. Rengeteg olyan táborlakónk van, aki első évtől fogva minden egyes évben velünk tart. Nagyon hálás vagyok nekik ezért, jó érzés tudni, hogy tényleg más is jól érzi ott magát, nem csak mi. Igyekszem mindig valami újat is beletenni a csomagba, új helyszíneket ajánlani, de ezt a táborlakók is mindig megteszik, hiszen telekocsi rendszerrel utazunk és van amikor az 5 autó 5 felé megy.

Idén sikerült visszatérnem CinqueTerrére is, ami a szívem csücske. Nem tudom van-e olyan olvasónk, aki emlékszik rá, hogy CinqueTerre adta nekem a kezdő lökést ahhoz, hogy megszervezzem az első kreatív tábort. Mondtam, hogy ide el kell jutnom, és itt szeretnék alkotó tábort is csinálni. Ugyan van egy 100 km távolság a táborhelyünk és CT között, de picit sem számít. Szerencsére idén is volt 2 autónyi érdeklődő, úgyhogy neki is vágtunk és aki szeretett volna eljött a CT túrára, amit minden évben hangoztatok, hogy kihagyhatatlan. Ez egy ca 3,5 km-es gyalogos túra a Cinque Terre Nemzeti Park területén. A túra elején picit belepusztulsz ugyan a magas lépcsőfokokba, de ha már felkapaszkodtál a szőlőültetvények mellett a hegy tetőre, akkor a látvány elég különleges, hisz rálátsz a tengerre, a szomszéd színes falvakra és közben csak mész és mész és mész… Monterosso és Vernazza között húzódik ez a túra útvonal.

Az 5 falu között számos közlekedési lehetőség van, lehet az említett túraútvonalon sétálni (vagy más falvak között is, de mindig ellenőrizni kell, hogy járható-e az útvonal, mert van amikor omlás veszély miatt lezárnak 1-1-et), lehet hop on – hop off módszerrel vonatozni, és hajóval is érdemes a tengerről megnézni a falvakat. Véleményem szerint kihagyhatatlan! És egy jó tanács annak aki idekészül: zárt edzőcipőben induljon útnak, felejtse el a flipflop papucsot, elárulom (elivleg) büntetnek is érte! 

A napjaink elég szabadosan teltek, van egy napirend, hogy mikor alkotunk, de ha valakinek épp nincs kedve, akkor nem álltunk a háta mögött ostorral, hanem inkább koktélt vittünk a kezébe a medence partjára. Hiszem, hogy felnőtt emberek lévén, mindenki tudja mi a jó neki. Általában amíg az alkotások zajlottak, addig én és a kedvesem elmentünk feltölteni a kifogyóban lévő reggeli készletet. Mert ugye az benne van a tábor árában is, és igyekszünk változatosan beszerezni mindent, a finom joghurtok, sajtok, felvágottak, pékáruk, mind mind helyi beszerzésből származnak. A szomszéd falu pékjéhez pedig, aki egy szót sem beszél angolul, de valahogyan mindig óriási mosollyal fogad és szolgál ki, hozzá különösen kellemes betérni. De a mi beszerzésünkön felül valahogy mindig odakerül az asztalra egy-egy üveg házi lekvár, ez-az-amaz, amit a kedves táborlakók szoktak bedobni a közösbe. 

Alkotás után délutánonként mindenki útra kelt és a közelibb városokba elindult felfedező útra. Az egyik baráti csapatunk idén étterem vadászatra indult majdnem mindennap, de Covid utáni időszakban ez nem is volt olyan egyszerű! Szegénykéim ahová be szerettek volna ülni, valahogy sosem sikerült nekik, mert csak előre foglalás alapján lehetett volna, hiába is látták hogy félig üres (tele) az étterem. Ahová meg sikerült nekik, bárcsak ne tették volna. Így akkor ettek jót, mikor haza értek farkas éhesen, mi pedig épp csapatostul grilleztünk. Szegény, megfáradt vándorainknak is jutott egy két jó falat. 🙂

És ha már gasztronómia, akkor meg kell említenem az idei városnéző túránkat is. Idén is Viki volt az idegenvezetőnk, akivel a Bocelli kávézóban találkoztunk, ahol összefutottunk Alberto Bocellivel, aki a híres énekes Andrea Bocelli testvére. Viki 20 éve lakik a környéken, ismeri is a Bocelli családot, így megkérte, hogy álljon be közénk egy közös fotó erejéig, aki ezt szívest örömest vállalta is. Miután megnéztük a Bocelli múzeumot, ettünk-ittunk-vásároltunk, bejártuk Lajaticot, elmentünk Andrea Bocelli házához, a babér sövényéről hoztunk haza pár babérlevelet mondván, ha krumplifőzeléket főzünk majd akkor az már különleges Bocelli-krumplifőzelék lesz. 🙂 Megnéztük a Teatro del silenziot, ami egy szabadtéri koncert helyszín, itt ad koncertet minden évben Andrea. Ezután ellátogattunk egy olívaprésbe, ahol megnéztük először a helyi toszkán malacot, azaz a “chinta senese”-t.  Aztán az üzemben Viki elmondta az olívaolaj készítésének lépéseit. Kóstoltunk chinta senese szalámikat, és finom olívaolajokat. Sajnos a kedvencemet, a citromos olívaolajat már megvásárolni nem tudtunk, mert elfogyott, hisz pont a friss szüret előtti időszakban érkeztünk. 

A napot Lauráéknál zártuk a toszkán borászatban, ahonnan a naplemente valami meseszép minden alkalommal. Itt egy 5 tételes borkóstolónk volt, vacsorával kiegészítve.

És ha nem árulok el nagy titkot, a következő táborunk alkalmával, annak érdekében hogy egy sofőrünk se maradjon ki a helyi borok kostolásának élvezetéből, elvégeztem idén egy sommelier tanfolyamot, annak érdekében, hogy én tarthassam meg nektek a szállásunkon a borkóstolást. Ennek részleteiről majd a tábor kihirdetésekor mesélek. Apropó következő tábor. Érdekel mikor lesz? Szeretnél már szólni a munkahelyeden, hogy szeptemberben kéred a szabadságodat? Akkor mondom az új dátumokat! Igen, így többes számban, kettőt is! Sőt még azt is elárulom most, hogy kisebb változtatást iktatunk be a 2022-es táborban, nem vegyes technikák lesznek, hanem csak és kizárólag festés lesz! Az idei táborunkkal szintet lépünk, és nem csupán alkotótábor lesz, hanem festő, azaz művész tábor! Gondoltunk a kezdőkre, középhaladókra és haladókra is! Ha autentikus környezetben, csendben, szakmai háttérrel szeretnél festeni, akkor ezt a tábort Neked találtuk ki!

Az első turnust azoknak ajánljuk, akik még soha nem festettek, kezdők, esetleg részt vettek már “élményfestészeti” kurzusokon.

A második turnust ajánljuk azoknak, akik részt vesznek már az első héten is és maradnának annak érdekében, hogy tovább fejlesszék a megszerzett tudásukat. Továbbá azoknak is, akik úgy érzik, hogy már haladó szinten vannak, festettek már korábban önállóan képeket. Lakbear, a művészeti vezetőnk, aki nem mellesleg végzett és gyakorlott festőművész, mindenkinek fog tudni újat mutatni, ebben biztosak lehettek. De Zoli óráit amúgy is élvezet hallgatni, már csak a jó kis tanonc sztorijai miatt is. 🙂

És akkor lássuk a dátumokat: 

  1. turnus, azaz a “Kezdő csoport”: 2022.09.09-2022.09.16.
  2. turnus, azaz a “Haladó csoport”: 2022.09.17-2022.09.24.

2022-ben is sok mindennel készülünk, a részletes tábor kiírást hamarosan hozzuk. Neked addig egy dolgod van, intézd el a szabidat! 😉

Ez az idei egy hét is annyira hamar elszaladt… szinte “sehol” se voltunk, csak Cinque Terrén, Peccioliban, Cecinaban, Terriciolaban, Volterrában, Pisában, Lajaticoban… Finomakat, ettünk, ittunk, esténként nagyon jókat röhögtünk kint a teraszon, mesélve ki merre járt aznap, kivel mi történt. És idén sem kórházat, sem sürgősségit nem látogattunk meg, úgyhogy eddig ez volt a leggördülékenyebben végigment tábor az én részmeről legalábbis. Hogy Ti, hogy éltétek meg arra is kiváncsi vagyok, meséljetek kedves Táborlakók! 🙂

Ismét szeretném megköszönni elsősorban Lakbear Zolinak, hogy mindig meg tud újulni, magas minőségű és színvonalú alkotásokkal készül évről-évre. Mindehhez elengedhetetlen a hazai vezető kreatív termékek gyártójának és forgalmazójának, a Pentartnak a támogatása is. Ezúton is köszönjük nekik a remek termékeket!

És végül, de nem utolsó sorban, nem csak az idei, de az eddigi összes tábor résztvevőjének is hálásan köszönöm a részvételt, mert mindenki hozzátett valamit ahhoz, hogy ezek a táborok ilyen jó hangulatban teljenek, és minden évben visszavággyunk az én hőn szeretett Itáliámba!

Szabó Henrietta