Virtuális virág távoli szeretteinknek

  Alkotó: Harrach Orsolya Május első vasárnapja Anyák napja. Legalábbis Magyarországon és még néhány helyen, szerte a világon. Sok más országban azonban ettől eltérő időpontban ünneplik az édesanyákat. Van, ahol a Nők napjával egy napon tartják ezt az ünnepet, például Oroszországban, Bulgáriában, Vietnámban. Más országok május második vasárnapját választották, az Egyesült Államokat követve. Itt tartották ugyanis az első

által|2021-05-09T16:16:46+02:002021, május 9.|

Húsvéti visszanéző

Közeledik a húsvét, érdemes nekikezdeni barkácsolni a gyerekekkel, a gyerekeknek – vagy csak úgy, mert, jó. A mai blogbejegyzésemben az elmúlt három év húsvéttal kapcsolatos bejegyzéseimet gyűjtöttem össze. Lehet, hogy annak idején éppen nem volt aktuális, vagy nem volt időtök, esetleg még nem találtatok rá erre a blogra, de az is lehet, hogy időközben egyszerűen kiment a fejetekből. Gondolom, nem

által|2021-03-21T16:04:47+01:002021, március 21.|

Ha Kínában jön a baba

Az első unokámat várom. Most már tényleg bármikor megérkezhet. Amikor hírül kaptam az érkezését, már javában benne voltunk a covid első hullámában. És most, 9 hónappal később, még mindig zárlat van, és karantén, és utazási korlátozás. Egy fél világ és a járvány áll köztem és a Kínában világra készülődő kisfiú között. Mit tehet ilyenkor egy lelkes nagymama-jelölt? Hát igyekszik

által|2021-03-14T10:41:56+01:002021, március 14.|

Ajándékozz kreatívan – 500 Ft, és ami belefér

(Forrás: pixabay.com) A bátyám Ausztráliában él. Na, nem valamelyik nagyvárosban, hanem határozottan a világ végén (ami arrafelé nem is olyan nehezen kivitelezhető). Az utcájukban, amit itthon talán tanyacsoportnak nevezhetnénk, legfeljebb 8-10 ház áll, nagy, hozzátartozó területtel, és gyakran több emberes feladatokkal. Az ottaniak sok szempontból még mindig úgy élnek, mint a pionírok, összetartanak, számítanak egymásra jóban-rosszban. Egyedülálló, két

által|2021-03-13T14:35:33+01:002021, február 28.|

Forrócsoki-bomba – nem csak Valentin-napra

Mondhatnám, hogy Valentin-nap alkalmából választottam ezeket a szív alakú csokibombákat a cikkem témájául, de én egy-egy kiemelt nap helyett inkább Boldog Mindennapot! szeretek kívánni, ha meglepem valamivel egy jó barátomat. És hát ki ne szeretné a forró csokit? Amit odahaza is elkészíthetünk, és nem csak zacskós csokiporból, de házilag készült forrócsoki-bombából is. Lássuk, hogyan is készül a csokibomba. Olvasszuk meg

által|2021-02-14T17:17:11+01:002021, február 14.|

2021, a Bivaly éve

Vagy a bikáé…, az ököré…, a tehéné. Ugyanis kínai horoszkópról beszélünk és ezeknek a fránya kínaiaknak van néhány ilyen állatnevűk, amiről nem lehet pontosan tudni, hogy mire is gondolnak. 2020 a patkány éve volt … vagy az egéré. 2015 a kecskéjé, esetleg a kosé. Mindkettőt láttam az újévi képeslapokon. És most itt van ez a Bivaly éve. Kínai barátaimat

által|2021-02-06T20:42:45+01:002021, február 7.|

Fából vaskarika … bocsánat, hóember

Ilyenkor, decemberben, sok helyen szülők és gyerekek együtt alkotnak, készítenek dekorációkat, ajándékokat a hosszú téli estéken. Mostani cikkünkben ehhez a barkácsoláshoz adunk egy ötletet. A hóember a tél legjellemzőbb szimbóluma. Ha odakint nincs még hó, annál inkább érdemes a havas táj hangulatát, illúzióját becsempészni a lakásba, néhány vidám, jengából készült hóemberrel. Nézzük hát, hogy is készítette őket, Linda, egyik

által|2020-12-06T10:52:41+01:002020, december 6.|

Skandináv fonott szív – a karácsony jelképe

A skandináv karácsony egyik fontos jelképe a piros-fehér ”kockás”, fonott svéd szív. Ha ezt látjuk karácsonyfán, képeslapon, terítőn vagy akárhol, nagy valószínűséggel skandináv fényképről van szó. Nemrég hallottam, hoy egyre gyakrabban tűnik fel az USÁ-ban is, de ott Valentin-nap kapcsán. Hát igen, a szívforma. A legrégibb fonott szívet maga H. C. Andersen fonta (és ajándékozta egy hölgynek), nyilván ezért is

által|2020-12-05T11:52:44+01:002020, november 29.|

Gülü szemű Mikulás

Gyerekkoromban, amikor még nyoma sem volt a kreatív hobbikra szakosodott boltoknak, édesanyám a ház körül található leghétköznapibb vagy mások szemében akár hulladéknak számító dolgokból készített nekünk csodákat. Remek szeme volt arra, hogy meglássa a rejtett lehetőségeket, összekombináljon dolgokat, és elkészítse azt a bizonyos “semmiből valamit”. Ma már bármilyen alapanyagot vagy alkotórész megkapunk a szaküzletekben, de kérdés, hogy ez nyereség

által|2020-11-22T14:23:16+01:002020, november 22.|

Mire jó az origami?

Szerintem nincs olyan ember, aki életében legalább egyszer nem hajtogatott volna már valamit, ha mást nem, hát egy papírcsákót vagy kishajót. A hajtogatás művészete világszerte számos helyen – például Európában, Kínában, Japánban - mély történelmi gyökerekkel rendelkezik, és mind a mai napig élő alkotó tevékenység és művészeti ág. Sokszor hagyományhoz vagy ünnepekhez kötődik, temetéshez, születésnaphoz, vendégfogadáshoz. Európában a 17.-18.

által|2020-11-08T17:49:45+01:002020, november 8.|
Go to Top