A késő tavasz, kora nyári időszak egyik remek része, hogy virágzik az akác és a hársfa, a bodza, a pitypang – csupa olyan növény, amiből valami finomság készülhet.
Az akác- és hársfavirágot gyerekkorom óta gyűjtjük, hogy megszárítva, télen majd teát főzzünk belőle – mondjuk egy marék szárított csipkebogyóval keverve, amit az őszi kirándulások idején gyűjtünk be (a szárított almahéj is remek ízesítő).
A bodzavirág szedést szintén gyerekkoromból hoztam magammal. Volt idő, amikor egész nyáron nagy társaséletet éltünk, jöttek-mentek (maradtak) a barátok a ház körül, és alig győztem bodzalével a szomjas torok csillapítását. Tavasszal, egy-két héten át, amíg tartott a virágzás, bodzaillat lengte be az egész házat, mert minden vízszintes felületen bodzavirág száradt. Nyár végére aztán a nagyját már fel is éltük. Az öt literes üvegekben folyamatosan készült a következő adag, és legalább olyan jól lehetett mellette beszélgetni és bolondozni, mintha boroztunk volna. (Na, jó, arra az estére is emlékszem, amikor a fiúk felturbózták egy kis vodkával. Úgy is nagyon fogyott 😊 )
A múlt héten egy barátnőmnél jártam, aki citromfűszörppel kínált bennünket, és ez visszahozta a régi emlékeket. Én eddig a citromfüvet csak tea formájában ittam – az is nagyon finom -, de most gyorsan kunyeráltam egy nagy csokor friss citromfüvet, és hazaérve mindjárt el is készítettem a szörpöt, a bodzaszörp mintájára.
Egy üvegbe belegyömöszöltem a rengeteg, megmosott citromfüvet, szárastól együtt, tetejére karikáztam egy citromot, rázúdítottam két liter vizet, 1 kg cukrot, és megspékeltem még egy kis citromsavval is. Aztán már csak hagytam állni 3 napig, miközben időnként megkevergettem. Utána üvegekbe szűrtem, és betettem a hűtőbe, mert nem akartam bele tartósítószert szórni. Remek, tömény szörp lett belőle, kb. 1 cm-t töltök a pohár aljára, és azt hígítom vízzel. Óriási sikere van a családnál, még a 95 éves édesapám is lelkesen issza, pedig már nagyon unja, hogy folyton ivással piszkáljuk. (Nem, még sosem sikerült eljutni a napi 3 literig, amit az orvosok ajánlgatnak 😊 )
Akinek nincs citromfüve, talán még szedhet bodzavirágot egy kis ideig. Csak ne az út széléről, ahol az autók benzingőze rátelepedett, inkább sétáljatok egyet a családdal, és fedezzetek fel egy jó kis bodzalelőhelyet valahol távolabb az országúttól. Jó lesz az még jövőre is.
És a múlt hétvégére visszatérve, még egy finom ízt kóstoltam. Pitypangmézet. Frissen sült házi kaláccsal maga volt a kora nyári álom! Persze nem igazi mézről beszélünk, hanem kissé folyós állapotú, mézjellegű készítményről (amit azonban távolról se hasonlítsunk a tejjellegű reggeli italhoz és a sajtjellegű Csízió tömbhöz 😊 ), de ki törődik vele. Már a pitypangméz szót kimondva is friss zöld rét, nyári szellő és kék ég jut az eszembe.
Tehát, ahogy megtudtam, a pitypangméz úgy készül, hogy kimegyünk valami forgalomtól távoli mezőre, vagy, ha védett helyen van, akkor a szép zöld kertünkbe, és szedünk 3-4 marék pitypangfejet. Válasszuk le a szirmokat a zöld részről, aztán, mosás nélkül, rakjuk egy liter vízbe, és melegítsük, amíg forrni nem kezd. A tűzről levéve, hagyjuk állni legalább egy éjszakát, aztán szűrjük le, és hagyjuk kicsepegni a virágokból a levet, majd adjunk hozzá 1 kiló cukrot és egy citrom levét. Kis lángon melegítsük, de ne hagyjuk forrni, inkább időnként vegyük le a tűzről, hogy kicsit hűljön. Addig főzzük, amíg méz állagú lesz, de ne főzzük túl, mert akkor a cukor már kikristályosodik.
Mivel elég kis mennyiség lesz belőle, ráadásul nagyon finom, nem kell aggódni, hogy megromlik, de érdemes hűtőben tartani. Mint említettem, mi kaláccsal ettük, de szerintem tea ízesítésére is remek lehet.
És mire a pitypangméz elfogy, már kezd érni a málna, a szeder, aztán a som meg a kökény, eső után előbújik a szegfűgomba, meg az őzláb, meg a rizike … a természet tele van izgalmas ízekkel 😀
Orsi (blogger)
Hagyj üzenetet